Megkönnyítenék a bevándorlást

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az Alapjogokért Központ kutatása szerint az ENSZ globális migrációs paktuma megkönnyítené a bevándorlást - mondta el Tóth Norbert, a központ kutatója az M1 aktuális csatorna műsorában.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A tervezetben olyan kitételek tömkelege található, amely erősíti és támogatja a migrációt, ebből megállapítható, hogy az ENSZ pozitív fejleményként látja a tömeges bevándorlást - közölte.
    
Az ENSZ alapállása szerint a migráció teljesen természetes jelenség - tette hozzá Tóth Norbert.
    
A szakértő szerint a tervezetet szakmai és kormányzati álláspontok benyújtásával lehet befolyásolni. 
    
Azonban, ha a közgyűlés szavaz, a voksok aránya kedvezőtlenül alakulhat, mivel az ENSZ 193 tagállamának többsége migrációt kibocsájtó ország - tette hozzá.
    
A globális migrációs paktum tárgyalása február 20-án kezdődik, a végleges szöveget december 10-11-én egy Marokkóban tartandó kormányközi konferencián fogadnák el az ENSZ tagállamai.

(MTI)