Magyarország természeti örökségének megőrzése, valamint az elektromobilitás helyzete volt a témája a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács (NFFT) pénteki ülésének, amelyet a Parlamentben tartottak. 

Fotó: MTI/Soós Lajos

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egyben az NFFT elnöke az ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy az elektromos autók elterjedésének ösztönzésénél és a környezetvédelemben is hosszú távú közgondolkodásra és a felnövekvő generációk tudatának formálására van szükség. Utóbbi fontos eszköze a Nemzeti alaptanterv – tette hozzá.

Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára arról számolt be, hogy 2020-ra befejeződik a Nemzeti Ökoszisztéma-szolgáltatások Térképezése és Értékelése Program (NÖSzTÉP), amelynek a feladata, hogy átfogó képet adjon az ország természeti értékeinek aktuális állapotáról, meghatározza a tájegységek karakterét, illetve meghatározzák az országban elérhető ökoszisztéma szolgáltatásokat. Az 1 milliárd forintba kerülő projektet a Környezet és energiahatékonysági operatív programon keresztül az Európai Unió finanszírozza.

Az államtitkár tájékoztatott arról, hogy az Agrárminisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium most dolgozza ki közösen az úgynevezett barnamezős fejlesztési koncepciót, amit aztán a kormánynak is benyújtanak. A tervezés alatt álló kormányzati stratégia szorgalmazza ezeknek az ipari tevékenység által szennyeződött területeknek a megtisztítását.

Ma Magyarországon szinte minden város mellett van romokban álló szovjet laktanya vagy olyan iparterület, ahol a környezeti károk nincsenek feltárva, így a kármentesítés sem kezdődött el. Ezek a területeket jelen formájukban hasznavehetetlenek – mutatott rá.

Rácz András jelezte: az Európai Unió hamarosan be fogja tiltani a zöldmezős beruházásokat, de legalábbis jelentős szigorítások várhatók. A barnamezők kármentesítésével ugyanakkor már kiépített infrastruktúrával rendelkező ingatlanok kerülhetnek az állam tulajdonába, amelyeket fel tud ajánlani az országba települő ipari cégeknek.

Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a kormány elkötelezett az elektromos autózás fejlesztése iránt. Emlékeztetett arra, hogy október 29-én újra megnyitják az elektromosautó-vásárlási pályázatot, ami az elmúlt két évben már 780 tisztán elektromos autó vásárlásában nyújtott segítséget. További 3 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ez 2000-2500 tisztán elektromos autó beszerzését támogatja.

Az ITM államtitkára a Jedlik Ányos-terv felülvizsgálatáról elmondta: az elektromobilitást támogató stratégiában vizsgálják egyebek között a közösségi közlekedést, azon belül az elektromos buszok beszerzését.

Bartus Gábor, az NFFT titkára az elektromos autók jelentette nemzetbiztonsági kockázatokról tartott előadást.

Weingartner Balázs erre reagálva ismertette, hogy az elektromos autók gyártásában alkalmazott ritkaföldfémek forrása jellemzően Kína. Az ITM Magyarországon a ritkaföldfémeket, például rézötvözeteket tartalmazó termékek újrahasznosításának erősítésével szeretné minimalizálni az ebből fakadó importfüggést. Azért is – magyarázta -, mert a kormány arra törekszik, hogy települjön Magyarországra egy elektromos autókat vagy azokhoz alkatrészt gyártó vállalat is.

Weingartner Balázs az MTI kérdésére elmondta, hogy számításaik szerint ma az országban 6000-8000 tonna olyan hulladék (például mobiltelefon, laptop, asztali számítógép) keletkezik, amelyből ezeket a fémeket vissza tudják nyerni. Az államtitkár szerint az újrahasznosításnál régiós szinten kellene gondolkodni, ugyanis a környező országokat is tekintve a hulladék már 15 000 és 30 000 tonna közötti. Ebből a mennyiségből pedig már annyi ritkaföldfémet lehet visszanyerni, amivel csökkenthető az importfüggőség.

Kövér László az ülés végén elmondta, hogy az NFFT az idén ünnepli 10 éves fennállását. Ebből az alkalomból a tervek szerint decemberben ünnepi ülést tartanak, amelyre Áder János köztársasági elnököt is meghívták. 

Az Országgyűlés 2007-ben döntött a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács létrehozásáról, amely a fenntartható fejlődés kérdéskörében egyeztető, véleményező, javaslattevő testület.