Az Alapjogokért Központ szerint jogellenes a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) „nolimpiás” népszavazási kezdeményezést érvényesítő határozata, ezért fellebbezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

Fotó: MTI, archív

A központ hétfőn Facebook-oldalán közzétett állásfoglalásában rámutatott: nem vitatják, hogy a szükséges számú érvényes aláírás összegyűlt, az FVB csoportképzési eljárását azonban igen, mert az szerintük jogbizonytalanságot okoz.

Az FVB jogellenesen a népszavazás elrendeléséhez szükséges választópolgári támogatások számát nem az aláírásra valójában jogosult választói csoporthoz igazította – magyarázták, kiemelve: a helyes jogértelmezés szerint a referendum elrendeléshez nem 138 ezer, hanem 150 ezer érvényes aláírás szükséges.

Az Alapjogokért Központ álláspontja szerint semmiképp nem lehet törvényes az FVB azon eljárása, amelynek során a népszavazás elrendeléséhez szükséges érvényes választópolgári támogatások számának meghatározásakor más választói csoportot vesznek alapul, mint az aláírások érvényességének ellenőrzésekor.

Meglátásuk szerint, ha a Budapesten lakóhellyel vagy akár tartózkodási hellyel rendelkező választópolgárok egyaránt aláírhatják – egyébként helyesen – az aláírásgyűjtő íveket, akkor a „vetítési alapot”, azaz azt a választói sokaságot is, amelyhez a sokat emlegetett „10 százalékos” küszöböt mérik, azonos módon kell képezni.

Nem állhat elő olyan helyzet, hogy valaki érvényesen támogathat egy kezdeményezést, ugyanakkor nem számít bele a választópolgárok azon csoportjába, amelyből az elrendeléshez szükséges aláírás-számot képzik, és fordítva – közölte az Alapjogokért Központ.

Megfelelő érveléssel alátámasztható az is – mutattak rá -, hogy helyi népszavazáson csak az vehet részt, akinek a legutolsó önkormányzati választáson Budapesten lakó- vagy tartózkodási helye volt: ilyen esetben azonban csak ezen csoport aláírásai számítanak érvényesnek, és ezen csoportból kell képezni a „vetítési alapot” is, amelyhez a 10 százalékot mérik.

Az FVB a fenti két jogértelmezést párhuzamosan, vegyítve alkalmazta, ami bizonyosan jogellenes: a „vetítési alapot” ugyanis a legutóbbi önkormányzati választáson Budapesten lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkezők csoportjából képezték, ugyanakkor érvényesnek tekintették azok aláírását is, akik azóta létesítettek ilyet. Így „jöhetett ki”, hogy míg a fővárosban élő választópolgárok számát 1 385 000 főben állapították meg, addig az érvényes aláírások számának ellenőrzésekor elmentek egészen 150 ezerig. A kettő egyszerre nem működik, vagy 1 385 000 fő a „vetítési alap” és akkor 138 ezer érvényes aláírás szükséges, vagy 150 ezer aláírás szükséges, de akkor a „vetítési alap” 1,5 millió választópolgár, tehát a lakó- vagy tartózkodási hellyel jelenleg rendelkező fővárosi jogosultak – fejtették ki.

Mint írták, a különböző módszerek párhuzamos alkalmazásának kiküszöbölése érdekében feltétlenül szükséges az NVB – vagy az eljárás következő szakaszában akár a Kúria – döntését kérni abban a kérdésben, hogy miként kell képezni a tárgyalt választói csoportokat.

A népszavazás intézményének kiemelkedő jelentősége elengedhetetlenné teszi ugyanis ezen kérdések tisztázását, hogy a jövőben a hasonló ügyek ne okozzanak jogbizonytalanságot – olvasható az Alapjogokért Központ állásfoglalásában.

MTI