Az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete szerint az amerikai-magyar kapcsolatok az elmúlt időkben „nem olyanok voltak, mint amilyennek lenniük kellett volna”.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

David B. Cornstein első hivatalos vidéki látogatásán szerdán Debrecenben, a Református Nagytemplom előtt újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a kapcsolat már megváltozott.

Szavai alátámasztására felidézte: alig egy órával azután, hogy letette nagyköveti esküjét, hármasban folytattak megbeszélést Szijjártó Péter magyar és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter részvételével, s egy nappal azt követően, hogy a Fehér Házban fogadta őt és feleségét az amerikai elnök, Donald Trump telefonon gratulált Orbán Viktor újraválasztásához.

Kérdésre válaszolva David B. Cornstein kitért a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyére, s annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „nagy veszteség lenne Magyarországnak, ha elmenne a CEU” Budapestről.

„A CEU-nak nem az amerikai kormány kedvéért, nem az amerikai szenátus kedvéért kellene itt maradnia, hanem Magyarország, a magyar emberek kedvéért” – mondta.

„Ugyanis a helyzet az, hogy most Magyarország élvezi az amerikai elnök, az amerikai külügyminiszter és az amerikai nagykövet támogatását. Nagyon jó lenne, ha a CEU ügye nem rontaná el ezt a jó viszonyt” – fűzte hozzá a nagykövet.

David B. Cornstein szerint a CEU teljesítette mindazt, amit a magyar kormány kért az egyetemtől, megfelel minden elvárásnak, így „a magyar kormány kijelentheti: ezt a problémát megoldotta (…), lehet nagylelkű, és dolgozhat azon, hogy ez az egyetem Magyarországon maradjon”.

„Úgy érzem, ha ez az ügy megoldódik, betonszilárdságúra kovácsolható az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország együttműködése” – fűzte hozzá.

Annak kapcsán, hogy a korábbi amerikai ügyvivő az Egyesült Állmok aggodalmát fejezte ki a sajtószabadság magyarországi helyzete miatt, a nagykövet kijelentette: nagy híve a szabadságjogoknak, a szólás- és sajtószabadságnak, a jogállamiságnak.

Ugyanakkor nem gondolja, hogy Magyarországon az a feladata, hogy szóvá tegye, ha a magyar kormány valamiben téved, vagy valamit rosszul csinál.

Az más kérdés – tette hozzá David B. Cornstein -, „ha valamivel nem értek egyet, barátainknak, szövetségeseinknek el fogom mondani az aggályaimat, de magánjellegű módon, nem mikrofonba”.

A nagykövet eredményesnek nevezte kétnapos debreceni látogatását.

Papp László (Fidesz-KDNP), a város polgármestere megköszönte a nagykövetnek, hogy első hivatalos vidéki útja Debrecenbe vezetett.

Elmondta: megállapodtak arról, hogy szorosabbra fűzik az együttműködést a gazdaság terén is, s az önkormányzat város- és gazdaságfejlesztési szervezete, az EDC a jövőben intenzívebb kapcsolatokat épít ki a nagykövetséggel annak érdekében, hogy minél több információt juttassanak el az amerikai vállalkozókhoz, befektetőkhöz.

David B. Cornstein Debrecennek fontos támogatója lehet a jövőben a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztésében – jelezte Papp László.