Megvitatják az ápolási díj emeléséről szóló javaslatot

Fotó: MTI/Komka Péter

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) már dolgozik az ápolási díj emeléséről és szabályozásáról szóló intézkedéseken, a javaslat hamarosan a kormány elé kerül - közölték pénteken az MTI-vel.

Fotó: MTI/Komka Péter

Az ápolási díjjal kapcsolatban az érintettek számára kedvező változás várható a közlejövőben - írták, kiemelve: a kormány teljes mértékben egyet ért azzal, hogy meg kell becsülni azokat, akik beteg hozzátartozójuk otthon ápolják.

A kormány döntésének előkészítésre az Emmi széleskörű egyeztetéseket folytat az ápolási díj emeléséről és rendezéséről a különböző szakmai és civilszervezetekkel. Többek között az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, valamint a Siketvakok Országos Szövetségének képviselőjével is egyeztettek az ápolási díjról. Az érintett szervezetekkel továbbra is folytatják a párbeszédet - tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy az általános ápolási díj összege az elmúlt években többször emelkedett. Egy új kategória a kiemelt ápolási díj bevezetésének köszönhetően 2010 és 2018 között 63 százalékkal, 37 050 forintról 58 680 forintra nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása. Idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak, illetve a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet utánuk az állam, így az érintettek nyugdíjjogosultságot is szereznek. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyermekét legalább húsz éven át otthon gondozta és ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott - olvasható az Emmi közleményében.