A KDNP továbbra is választ vár a Jobbik elnökétől arra, hogy mennyibe került a plakátkampányuk, hol vannak az erről szóló számlák és mekkora támogatást kaptak Simicska Lajostól, mert az ügyben áfacsalás gyanúja merül fel  – mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A politikus azt mondta: a hírek szerint költségvetési csalás, áfacsalás gyanúja merül fel az ügyben, hiszen ha a Jobbik illetve Simicska Lajos cégei kevesebb plakátot vallottak be a valóságnál az adóhatóságnak és kevesebb áfát fizettek be, akkor ez egyszerű bűncselekmény, korrupció. Úgy vélte: a Jobbik a plakátkampánnyal kapcsolatos titkolózásával és mellébeszélésével minden jel szerint egy bűncselekményt fedez.         

Hozzátette: szakértők szerint bruttó 600-800 millió forint között lehet piaci ára a Jobbik plakátkampányának, amely már két és fél hónapja tart, így ennek alapján a teljes összeg megközelítheti a 2,5 milliárd forintot. Mint mondta: ez közel ötszöröse a Jobbik 476 millió forintos éves állami támogatásának, ezért „nem jön ki a matek, ennyi pénze nem lehet a Jobbiknak”.
    
Hangsúlyozta: a Jobbik politikusai össze-vissza beszélnek és terelnek, ha erről a témáról van szó, ugyanakkor az biztos, hogy Vona Gábor pártelnök ebben az ügyben egyszer már hazudott, mert áprilisban azt állította, hogy 2500 plakáttal egy hónapig tart majd a kampány.    
    
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a kormányzat, a Fidesz és a KDNP minden esetben elszámolt a plakátkampányaival, azokkal kapcsolatban ilyen gyanú soha nem merült fel. Ehhez képest most van egy olyan plakátkampány, amiről nem tudjuk, hogy mennyibe kerül és az adóhatóság házkutatást tartott az érintett cégeknél – jegyezte meg.    
    
Azzal kapcsolatban, hogy Áder János megfontolásra visszaküldte a plakáttörvényt az Országgyűlésnek, Hollik István megerősítette: Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője felhatalmazást kapott a Fidesz-KDNP frakciószövetségtől, hogy rendkívüli ülés összehívását kezdeményezze, amelyre a házszabály szerint 60 napjuk van.
    
Hangsúlyozta: a Fidesznek és a KDNP-nek fontos, hogy tiszta viszonyokat teremtsenek és megszüntessék a burkolt pártfinanszírozást, ezért nyitottak az ellenzékkel való tárgyalásokra, hajlandók megvitatni ellenzéki módosító javaslatokat.  
    
Hollik Istvánt a civil törvény miatt polgári engedetlenséget kilátásba helyező civil szervezetekkel kapcsolatban arról is kérdezték, hogy a Fidesz 2006-os kordonbontó akciója is polgári engedetlenség volt-e. A politikus szerint a kordonbontás nem polgári engedetlenség hanem „egy törvénysértő helyzet megszüntetése” volt. Hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP az elmúlt 25 évben soha nem nyúlt olyan eszközökhöz, amelyek a törvényes kereteket túlfeszítették volna, soha nem szólított fel polgári engedetlenségre.

MTI