Mellár Tamás a CEU-t félti

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Ismételten a CEU-ügyről beszélt Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben, hangsúlyozva, hogy az ügy még nem jutott nyugvópontra, mert a kormányzat mindmáig nem kötötte meg az egyetem magyarországi továbbműködését lehetővé tevő megállapodást.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Szerinte korábban a hitegetés, majd az elbizonytalanítás jellemezte a kormányzat magatartását, amely most "zsarolási potenciált épít fel" ebben a témában, holott míg a nemzetközi rangsorokban a világ 200 legjobb egyeteme között szerepel az intézmény, más magyarországi egyetem csak egyetlen ilyen kimutatásban jutott az első ötszáz közé.

Rétvári Bence azzal kezdte reagálását, "önök direkt csinálnak politikát a Soros-egyetem ügyéből", megjegyezve, hogy a kérdést ilyen módon feszegetők célja, hogy "Soros György bizalmi köreibe férkőzzenek".

Az előjogokkal élés helyett a CEU-nak meg kellene felelnie a hazai törvényi előírásoknak, ahogyan azt másik négy intézmény már megtette - jelentette ki. Arról is beszélt, mennyire eredményes - és ezzel milyen jövedelmező - a CEU azzal, hogy Magyarországon amerikai diplomát kiadva uniós forrásokhoz jut. Hozzátette: Soros György "puszipajtása" több uniós vezetőnek, a CEU pedig 12-szer akkora európai támogatást kap, mint a Budapesti Corvinus Egyetem. A Bécsbe költözés nem jelentős mozgás a CEU működését tekintve - tette hozzá.