Méltó és békés megemlékezésre készülünk október 23-án – közölte Kara Ákos, az operatív törzs vezetője sajtótájékoztatón.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára felidézte: a programok már október 22-én, vasárnap délután megkezdődnek a műegyetemi megemlékezésekkel. Innen délután fél 5-kor indul a hagyományos fáklyás menet a Bem térre, ahol szintén megemlékezést tartanak. 
    
Emellett már vasárnap este, majd hétfő este is több helyen – köztük a Műegyetem épületén – fényfestés lesz.
    
Az ünnepnapon, hétfő reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren folytatódnak a programok, ott ünnepélyesen felvonják Magyarország lobogóját. A nyitott parlamenti program keretében ingyenesen megtekinthető lesz a főlépcső, a Kupolacsarnok, valamint a Szent Korona. Az államtitkár hozzátette: ehhez a programhoz előzetes regisztráció sem szükséges, de a látogatóknak biztonsági átvizsgálással, valamint – az eddigi tapasztalatok alapján – sorban állással is számolniuk kell.
    
Az ünnep kiemelt rendezvényén, a Terror Háza Múzeumnál délután 3 órakor kezdődő ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Délután 5 órától a Millenáris parkban pedig a Szabadságkoncertre várják az ünneplőket.
    
Kara Ákos kiemelte, ahogy 1956-ban, most is igaz: „nekünk, magyaroknak mindig meg kellett küzdenünk szabadságunkért és igazunkért”.
    
Elmondta: az országban és a külhoni magyarság körében is sok helyen készülnek ünnepi programokkal. A fővárosban a központi programok lebonyolítására a korábban meghirdetetteknek megfelelően készülnek. A rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs a budapesti rendezvényekkel kapcsolatos biztosítási tervet elfogadta, október 23-án reggel 7 órától egész nap végzi munkáját – közölte az NFM államtitkára.
    
Markó Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Rendészeti Főigazgatósága közrendvédelmi főosztályának osztályvezetője azt mondta: a rendőrség az október 23-ai ünnephez kapcsolódóan országszerte csaknem 600 rendezvény (köztük állami, önkormányzati, kulturális események) nyugodt, békés megtartását segíti. Feladatuk a közrend és a közbiztonság fenntartása, a résztvevők biztonságának, testi épségének megóvása, az esetleges jogsértések megelőzése – tette hozzá. 
    
Kiemelte azt is, hogy a nemzeti ünnepi rendezvényeket szándékosan megzavarók ellen határozottan lépnek fel.
    
Az ORFK osztályvezetője elmondta: rendőrségi szolgálati járművekkel készülnek arra, hogy megelőzzenek egy esetleges tömegbe hajtást, hogy útzárat is kihelyeznek-e, arról még nem született döntés.
    
Markó Attila kifejtette: a rendőrség a Terrorelhárítási Központtal közösen elvégezte a kockázatelemzéseket, elkészítették a biztosítási terveket, ezekben részletezve az egyes rendezvényeken szükséges erőket, eszközöket, módszereket. Az ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolítására a budapesti és a megyei főkapitányságokon is külön törzsek fognak működni, amelyek feladata, hogy a beérkező információkat elemezzék, értékeljék és szükség esetén módosítsák a terveket.
    
Bonta Imre, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési főosztályának vezetője elmondta: az ünnepi hosszú hétvége időjárási szempontból két részre bontható. Szombaton és vasárnap a nap első felében folytatódik a nyugodt, száraz, enyhe idő. Vasárnap délután viszont nyugat felől hidegfront éri el térségünket. Ennek nyomán előbb a Dunántúlon, majd az ország középső és keleti részein is egyre többfelé várható eső.
    
A meteorológus azt mondta: a várható időjárás a „szabadtéri rendezvények szempontjából nem mondható kedvezőnek”. Borús lesz az ég, s erős, a Dunántúlon viharos széllökésekre is számítani kell. Emellett több helyen folyamatos, tartós eső is várható. Október 23-án a maximumhőmérséklet is már csak 10 Celsius-fok körül alakul.

(MTI)