Nem kapott többséget a mentelmi bizottság keddi ülésén Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) kezdeményezése a rájuk kirótt házelnöki pénzbüntetés hatályon kívül helyezéséről – közölte Hargitai János (KDNP), a bizottság elnöke a testület keddi ülése után újságírókkal. 

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A kormánypárti politikus kifejtette: két fegyelmi ügy anyaga érkezett meg a bizottsághoz, Tordai Bencéé (Párbeszéd) és Varju Lászlóé (DK). A két ellenzéki politikus azt kérte a testülettől, helyezze hatályon kívül az Országgyűlés elnökének azon döntését, amivel valamivel több mint félmillió forint tiszteletdíj-elvonást javasolt. Ezt a kezdeményezést azonban a bizottság elvetette, erről fogja tájékoztatni a parlamentet. 

Varju László azt mondta, az Országgyűlés elnökének büntetése arról szól, hogy a „rabszolgatörvény” vitája során ellenzéki képviselők egyértelműen a napirend meghiúsítását szerették volna elérni. Erről azonban szó sincs, véleménynyilvánítás történt – tette hozzá. Egyúttal megismételte, elfogadhatatlan, hogy 2925 módosító indítványt egyetlen szavazással vettek le a napirendről. Megjegyezte azt is: a kormánypárti képviselők ugyanúgy hangoskodtak és kiabáltak aznap.