Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten újságíróknak azt mondta: a történelmi jelentőségű, és történelmi győzelmet hozó magyar választás után „elég érdekesen” alakulnak az európai fejlemények.

A külügyminiszter négy pontot sorolt fel: egyesek kétségbe vonják a magyar választás végeredményét, annak ellenére, hogy az első és a második helyezett között 1,7 millió szavazat volt; az Európai Parlament szabadságjogokkal foglalkozó bizottságának Magyarországgal szembeni eljárása négy nappal a választás után; egy héttel a választás után Soros György Brüsszelbe utazott az Európai Bizottság alelnökéhez; végül egy nappal Soros György brüsszeli látogatása után az Európai Parlament a Globális Migrációs Kompakt támogatásáról tartott plenáris ülést.

Kedden az Európai Parlamentben egy határozattervezet is „előkerült”, amely a migrációt emberi jogként kívánja beállítani, és a migráció pozitív hatásairól értekezik – mondta Szijjártó Péter. Az európai parlamenti vita is világosan mutatja, hogy Brüsszel és az ENSZ ugyanazt akarják, azt, hogy illegális bevándorlók jöjjenek Európába – emlékeztetett.

A külügyminiszter hangsúlyozta: mindaz, ami a keddi európai parlamenti vitában kirajzolódott, ellentétes Magyarország és a magyar emberek érdekével. „Továbbra is a lehető leghatározottabban elutasítjuk, hogy a migrációt emberi jogként ismerjük el. Továbbra is visszautasítjuk, hogy a migráció pozitív folyamat” – hangsúlyozta.

A tárcavezető hozzátette: „követeljük, hogy amikor a migrációval foglalkozunk, akkor a saját polgárainak biztonságát helyezzük az első helyre. Magyarország így fog tenni a jövőben is”.

Szijjártó Péter két kérdést fogalmazott meg: ha a migrációnak csak pozitív hatásai vannak, akkor hogyan lehet az, hogy az elmúlt két és fél évben Európában 330-an haltak meg olyan terrortámadásokban, amelyeket migrációs hátterű személyek követtek el? Vajon Soros György és az ő emberei az Európai Parlamentben miért egyes európai uniós országok ellen harcolnak, és miért nem a terrorizmussal szemben lépnek fel – kérdezte.

A miniszter visszautasította azt a megközelítést, hogy a migráció a jó válasz a népesedési és a munkaerőpiaci kihívásokra, kiemelte: Magyarországon a népesedési és munkaerőpiaci kihívásokat a magyar emberekkel és magyar családokkal fogjuk megoldani. „Mi több magyar gyereket és több magyar családot szeretnénk és nem több migránst Magyarországon. Mi szeretjük a saját hazánkat és nem fogjuk átadni azt másoknak” – jelentette ki.

Bárhányszor megy Soros György Brüsszelbe, bárhányszor tűzik napirendre az illegális bevándorlás kérdését, bárhány szövetségese van Soros Györgynek Brüsszelben, mi nem fogunk meghátrálni. Ide illegális bevándorló nem fog bejönni a jövőben sem – fogalmazott Szijjártó Péter.

MTI