A Duna Aréna megálmodása, megtervezése és felépítése valóban egy nagy közös siker, amire tényleg minden magyar büszke lehet. Fantasztikus volt látni a hét végén, ahogy tizenkétezer ember buzdította teli torokból a magyar vízilabdázókat. Jó, hogy egy nagy magyar győzelem avatta fel az arénát, és ez még csak a kezdet – mondta a Demokratának Fürjes Balázs kormánybiztos, akivel a létesítmény hivatalos megnyitója, a vízilabda Final Six után beszélgettünk.

– Ha a tényeket nézzük, egyszerű helyzetben vagyunk, hiszen aki akarja, tíz-tizenöt perc alatt visszakeresheti a Magyar Közlönyben és más nyilvános dokumentumokban a beruházással kapcsolatos kormánydöntéseket. Hazugság, hogy a Duna Aréna költsége emelkedett volna, a valóságban egyetlen fillérrel sem nőtt, tehát nem csupán határidő előtt, de költségkereten belül is végeztük el a munkát – nyilatkozta lapunknak Fürjes Balázs. Az interjúban a közelgő vizes világbajnokság is szóba került. – Ez a két hét, ahogy például az olimpiák vagy a tavalyi futball-Eb-szereplés, összekovácsolja a nemzetet, erősíti a közösséget, a magyarok összetartozását és önbecsülését. Másrészt térképre teszi a nagyvilágban Budapestet, nagyon jelentős ország- és városimázs-építő szerepe van, több milliárd tévénéző, újságolvasó találkozik majd a fővárosunk nevével, legszebb arcával. Harmadrészt pedig nagyon komoly, forintosítható gazdasági haszon is jár majd a viadallal.

A Demokrata május 31-től kapható az újságárusoknál.