Minden nemzeti ügyben – határon innen és túl – napról napra szövetkezni kell a nemzet biztonságáért, gyarapodásáért ebben a globális kihívásoknak kitett világban – mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton a XXIII. Majki Rákóczi Napon elmondott köszöntőjéről beszámolva az MTI-nek.

Fotó: MTI/Mohai Balázs, archív, illusztráció

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A volt házelnök a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének hagyományos rendezvényén elmondott köszöntőjében hangsúlyozta, minden pillanatban a haza szolgálata, a nemzet iránti hűség kell, hogy „korparancsként irányítsa tetteinket”, mert csak így biztosítható a következő generációk biztonságos élete. Szili Katalin úgy fogalmazott, Rákóczi Ferenc a haza, a hit és a hűség állócsillaga a magyar históriában.

Felidézte, hogy a magyar történelem leghosszabb szabadságharcát vezető Rákóczinak egy független, önálló ország felépítése volt a célja, aminek eléréséhez a nemzeti egység megteremtését akarta megvalósítani a Kárpát-medence népeivel közösen harcolva. „Nem tűrhetők az országban olyanok, akik hazai kenyeret esznek, és az ellenség parancsát követik” – idézte az Országgyűlés korábbi elnöke a fejedelmet.

A haza és nemzet szeretete mindenek felett álló erkölcsi parancs volt számára, személyes sorsa pedig teljesen összefonódott a nemzet ügyével, amikor a nemzeti érdekeket állította szolgálata előterébe – méltatta Rákóczi Ferencet Szili Katalin.

A miniszterelnöki megbízott szerint a Rákóczi Szövetség is hasonlóan cselekszik, amikor iskolázási segélyt nyújt, kisebbségvédelmi kezdeményezéshez aláírást gyűjt, vagy éppen táborokat szervez.