Minél előbb, annál jobb – kommentálta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője azt, hogy Áder János államfő április 8-ra tűzte ki a 2018-as országgyűlési választást. 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Harrach Péter szerint egy elhúzódó választási kampány a pártoknak és a magyar társadalomnak sem lenne jó. 
    
Jelezte: a kormánypártok egyéni jelöltjeinek listája elkészült, azt hamarosan nyilvánosságra hozzák. A KDNP képviselőinek mintegy fele indul egyéni mandátumért – tette hozzá a frakcióvezető, aki hangsúlyozta: ahogy eddig, úgy ezután is folytatni kívánják a jól bevált együttműködést. 
    
Megerősítette, hogy a főváros V. kerületében Hollik Istvánt indítják egyéni képviselőjelöltként a kormánypártok.
    
Az MTI kérdésére elmondta azt is, Hoffmann Rózsa jelezte felé, hogy a következő ciklusban már nem kíván országgyűlési képviselőként dolgozni.

(MTI)