Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az újonnan létrejövő Innovációs és Technológiai Minisztérium legfőbb feladata a magyar kkv-k versenyképességének javítása.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium legfőbb feladata a magyar kis- és közepes vállalkozások termelékenységének, innovációs és versenyképességének javítása, hogy a kkv-szektor által előállított termékek minél nagyobb hozzáadott értéket képviseljenek – mondta Palkovics László, az innovációért és technológiáért felelős miniszterjelölt kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában kedden, Budapesten. 

Hangsúlyozta, minél nagyobb hozzáadott értéket képviselnek a magyar tulajdonban lévő vállalkozások, az ország gazdasága annál ellenállóbb a krízisekkel szemben.

Palkovics László közölte, bár a magyarországi vállalatok 97 százaléka magyar tulajdonban van, és ezek foglalkoztatják a magyar munkavállalók 75 százalékát, a 3 százaléknyi multinacionális cég által előállított termékek magasabb hozzáadott értéket képviselnek.

A kkv-k versenyképessége a vállalkozások adó- és adminisztrációs terheinek csökkentésén keresztül növelhető, az innovációs képesség erősítéséhez azonban források mellett az egyetemek támogatására is szükség van. A vállalkozások termelékenysége az új technológiák alkalmazásával javítható – mondta a miniszterjelölt.

A kormány arra törekszik, hogy a kutatásra, fejlesztésre és innovációra fordítható összeg 2020-ra érje el a GDP 1,8 százalékát, ez tavaly 1,3 százalék körül mozgott – tette hozzá.

Palkovics László szólt arról is, hogy a miniszterelnök a világgazdaságban zajló változások, mint az automatizáció, robotika hatására döntött az új minisztérium felállítása mellett. A tárca széles portfólióval rendelkezik, tekinthető gazdasági, közlekedési, energetikai, innovációs, valamint a szakképzésért és az uniós források koordinálásáért felelős minisztériumnak is.

Közölte, az Európai Uniós források koordinációjáért felelős államtitkárság vezetőjének Schanda Tamást kérte fel. Legfontosabb teendője a 2021-2027-es európai uniós költségvetési ciklus tervezése, előkészítése. Egyúttal fel kell készítenie a magyar feleket az újfajta támogatási időszakra, amelynek pozitívuma, hogy jelentősen emelkedik az innovációra szánt  összeg, de ezek nagyobb része csak Brüsszelben lesz elérhető. Ahhoz, hogy Magyarország részesüljön ezekből a támogatásokból, együttműködésre lesz szükség a magyar és a külföldi szereplők között.

Tordai Bence (Párbeszéd), a bizottság tagja szerint Palkovics László túl optimistán látja a világgazdaság átalakulását, ha hisz abban, hogy a technológiai újítások, a negyedik ipari forradalom hatására több munkahely jön létre a megszűnőknél.

Palkovics László erre azt felelte: a technológiai váltások munkaerőpiacra gyakorolt hatásait nem lehet megjósolni, de az biztos, hogy olyan munkakörök, szakmák jönnek létre, amelyek ma még nem léteznek.

A Párbeszéd politikusa érdeklődött még az uniós vállalkozásfejlesztési források megoszlásáról is, mert mint mondta, ezek 66 százaléka Magyarországon a külföldi tulajdonú, jellemzően multinacionális vállalatokhoz kerül. Palkovics László erre kijelentette: a kérdező adatai tévesek, mert az uniós támogatások 80 százaléka a magyar kkv-vállalkozásokhoz kerül.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), a bizottság tagja megkérdezte, miként egyeztethető össze az „állítsuk meg Brüsszelt kampánnyal” az, hogy a miniszterjelölt szerint együttműködés szükséges Brüsszellel. Palkovics László úgy fogalmazott: az uniós támogatások az uniós tagsággal függnek össze, Brüsszellel azonban fennáll egy másik viszony is, az úgynevezett politikai kategória, a kettőt nem szabad összekeverni.

Azokat az ügyeket, amelyek Magyarország uniós tagságából adódnak, a minisztérium korrekt módon fogja kezelni – tette hozzá.

Szatmáry Kristóf (Fidesz), a bizottság alelnökének kérdésére, hogy miként teszik népszerűvé a fiatalok körében a szakmákat, a miniszterjelölt olyan eseményeket említett példaként, mint a Szakmák napja.

A vállalkozásfejlesztési bizottság 6 igen szavazattal, 4 nem szavazat mellett támogatta a miniszterjelölt kinevezését. 

(MTI)