A karakteres szociáldemokrata politika folytatását ígérte Molnár Gyula, az MSZP elnöke hétfőn Budapesten.

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján úgy értékelte Botka László visszalépését a szocialista miniszterelnök-jelöltségtől: „ezt a menetet elvesztettük, de a csatát meg fogjuk nyerni”.

Nagy veszteségként értékelte a lemondást, mert szerinte Botka László lehetséges és valóságos kihívója volt Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Molnár Gyula azt mondta, Botka László azzal a szándékkal vállalta a jelöltséget, hogy a demokratikus ellenzéki oldal vezetőjeként valódi kihívója legyen a hatalomnak. Hozzátette: nem volt könnyű ez a vállalás és Botka László pontosan tudta, mi vár rá, hogy nemtelen és hazug támadások fogják őt érni.

A pártelnök közölte, a kormányt csak egy teljes körű ellenzéki összefogás képes leváltani, de az elmúlt hónapokban világossá vált, hogy ez az együttműködés néhány párt egyéni szándéka miatt nem jöhet létre. Ezért Botka László – folytatta – nem akarta, hogy ennek az együttműködésnek az ő személye legyen az akadálya.

Molnár Gyula megköszönte Botka Lászlónak az elmúlt időszak küzdelmét.

A pártelnök azt is ígérte, nem hagyják magukra a szavazóikat, és arra készülnek, hogy az elégedetlenek millió számára egyértelmű és világos alternatívát mutassanak.

Molnár Gyula közölte, jelenleg nem foglalkoznak azzal, hogy a párton belül új miniszterelnök-jelöltet találjanak, a legfontosabb most, hogy együttműködést alakítsanak ki az egyéni választási körzetekben.     Közlése szerint az elnökség döntött arról, hogy tárgyalódelegációt állít fel, amelynek a pártelnökön kívül Hiller István választmányi elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető a tagja. Elmondta, haladéktalanul elkezdik az egyeztetéseket a demokratikus ellenzéki pártokkal.

Az a szándékuk – mondta – , hogy az egyéni körzetekben lévő közös indulás jogi és politikai lehetőségét megvizsgálják.

Jelezte, hétvégén választmányi ülést tartanak, ahol új politikai menetrendet fogadnak el. Várhatóan még idén kongresszus lesz, ahol véglegesítik az egyéni jelölteket és elfogadják az országos listás – ismertetette a menetrendet.

Molnár Gyula azt mondta, az elnökség felkérte a párt országos választási bizottságát – amelyet eddig Botka László vezetett – , hogy őt, a pártelnököt válasszák meg a testület vezetőjének.

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott: „aki ma ünnepel, aki ma pezsgőt bont, aki ma bárhol, bármelyik ellenzéki politikai körben azt mondja: na végre, az azt gondolom, nem barátja az MSZP-nek, nem barátja a demokráciának, és (…) nem kellőképpen ellenfele, ellensége a mai rendszernek, amit le kell váltani”. Aki ma ünnepel, nem méltó arra, hogy bármilyen formában együttműködjön az MSZP-vel – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy Botka László szerint a politikai maffiának az MSZP-n belül is vannak emberei, Molnár Gyula közölte, ő azzal nem ért egyet, hogy a belső vitákat politikai színben kell feltüntetni. Hozzátette: ő mindig azt mondta, hogy ezzel a csapattal, ezzel az összetétellel kell készülni a választásokra.

Mint mondta, arra kérte az elnökség tagjait, a megyei elnököket és a frakció tagjait, hogy ne tetézzék a miniszterelnök-jelölt lemondásával kialakult problémát továbbiakkal, azt is kérte tőlük, hogy Ujhelyi István alelnöke lemondása után további lemondások ne legyenek.

A pártelnök azt mondta, a többi szereplőnek az a dolga, hogy továbbvigye a repülőgépet. A szocialista párt be fogja bizonyítani a következő hónapokban, hogy a jelenlegi hatalom leváltásán dolgoznak – hangoztatta.

Molnár Gyula kitért arra, korábban arról beszélt, ha az MSZP saját jelöltben gondolkodik, akkor az Botka László lehet, de lehetőségét látta egy civil jelöltnek is.

Hozzátette: abba a helyzetbe került az MSZP, hogy bármilyen javaslattal áll elő, akkor a többiek kényszeresen úgy érzik, azzal szembe kell helyezkedniük. Mint mondta, van a fejében két lehetséges megoldás, de azt előbb a tárgyalópartnerekkel egyeztetik. Nem érett meg még a helyzet arra, hogy az MSZP meghatározó politikusa vezesse a demokratikus ellenzéket – összegzett.

Az LMP-vel kapcsolatos együttműködést firtató kérdésre Molnár Gyula úgy fogalmazott, „tudom, hogy az ősz mindig új szélt hoz”, de ennek ellenére még nem gondolkoznak ebben a megoldásban.

A Lattmann Tamásra vonatkozó kérdésre a politikus közölte, ha közös miniszterelnök-jelöltben gondolkoznak, akkor lehetséges az a megoldás, hogy visszatérnek ahhoz a konstrukcióhoz, amely mindenkinek elfogadható. Lattmann Tamás soha nem felelt meg ennek a feltételnek – mondta.

Molnár Gyula azt mondta, az elnökség Botka László lemondását egy új lehetőségként értékelte, hogy visszatérjenek ahhoz a 700-800 ezer választóhoz, akik támogatták az MSZP-t és így próbáljanak meg együttműködést kialakítani.

Úgy látta, a választójogi törvény sajátosságai miatt a vereség forgatókönyvét jelenti az egyéni körzetekben a koordinált indulás és a külön lista. A győzelmi forgatókönyv szerint a lehető legtöbb ellenzéki pártnak közös jelöltet, közös listát kell állítania – mondta.

Ha minden problémát rendeztünk és már csak az a gond, ki van rajta a listán, ezt a kérdést újra lehet nyitni – magyarázta. Van élet Gyurcsányon kívül – fogalmazott, jelezve ugyanakkor azt is, hogy a DK-elnökkel is tárgyalnak.

MTI