Jövő csütörtökre ismét összehívja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.


Fotó: MTI, Kovács Tamás, illusztráció

Az ellenzéki politikus hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, a bizottság napirendjén olyan kérdések szerepelnek majd, amelyek a teljes magyar közéletet érintik, segítik a tisztán látást a magyar állampolgároknak.
    
Kifejtette: a testület előző ülésére nem ment el Orbán Viktor miniszterelnök, hogy bemutassa bizonyítékait a „Soros-terv” létezéséről, és nem sokat tudni az 1300 Magyarországra befogadott emberről sem.
    
Molnár Zsolt közölte, a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén lehetősége lesz a kormányfőnek, a belügyminiszternek vagy a helyettes államtitkárnak, hogy „megvilágítsa” a titkos befogadás részleteit.
    
Hozzátette: nem lehet tudni arról sem, hogy az egyszerűsített honosítási eljárásban milyen visszaélések történtek.
    
Nem lehet tisztán látni az azeri számlák, a letelepedési kötvények és a moszkvai vízumgyár ügyében sem – sorolta a szocialista politikus.
    
Azt mondta, számításai szerint a Fidesz-KDNP mintegy ötvenezer embert – lassan egy csepelnyi külföldit – fogadott be valamilyen eljárás keretében Magyarországra.
    
Molnár Zsolt elmondta, egyeztetett a testület ellenzéki tagjaival, Mirkóczki Ádámmal (Jobbik) és Szél Bernadettel (LMP), akik támogatják e kérdések kivizsgálását.
    
Kitért arra, hogy írásbeli kérdéssel fordult a belügyminiszterhez az 1300 befogadott ügyében, így ha Fidesz-KDNP nem engedi megtartani az ülést, így is választ kaphatnak a kérdésekre.
    
Kérdésre beszámolt arról, hogy pénteken levelet írt Soros Györgynek, azt kérve tőle, adjon választ a nemzeti konzultációban megfogalmazott felvetésekre. Ahogy boszorkányok, úgy a Soros-terv sem létezik – fogalmazott, jelezve, hogy ezt a kérdést szeretné a kampány kezdetéig lezárni.
    
Rögzítette azt is, Németh Szilárd (Fidesz) nem dönthet arról, ki jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Molnár Zsolt azt mondta, amíg ő vezeti a bizottság ülését, Szél Bernadett ott lesz a teremben.
    
Hangsúlyozta azt is, az MSZP nem támogatja a kötelező befogadási kvótát és nem akarja a határkerítést lebontani.

(MTI)