Magyarországon nincs szabadság, testvériség és egyenlőség, hiszen nincs szabadság, ahol négymillió ember éhezik, nincs egyenlőség, ahol a politikusok és családtagjaik gazdagodnak meg, és nincs testvériség, ahol nincsenek közös célok – mondta az MSZP elnöke Budapesten, a Szabad Sajtó Díj átadása előtt.

Fotó: mti, marjai jános
Fotó: MTI, Marjai János

Molnár Gyula a Szabad Sajtó Díj átadása előtt szerdán Budapesten párhuzamot vonva az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 12 pontjával, azt a kérdést tette fel: vajon ha a hősök letekintenek a mostani Magyarországra, akkor valóban ilyen országot akartak?
    
Az ellenzéki politikus a Szabad Sajtó Alapítvány díjátadó rendezvényén a sajtószabadságról azt mondta: erős nemzet, erős demokrácia és erős ország akkor lehet, ha az emberek tudnak és képesek tájékozódni, és az üzenet, amelyet a sajtó közvetíteni akar, nem hamis. 
    
A 1848-as hősök nem úgy gondoltak a sajtószabadságra, hogy állami cenzúra van, állami pénzen felvásárolt, teljesen elbutított hazugsággyár váltja fel a szabad sajtót.  
Azt sem gondolták akkor, hogy két évszázaddal a forradalom után a kormány bezárathat egy napilapot – jelentette ki.
           
Molnár Gyula leszögezte: nincs Magyarországon szabad sajtó, és így a demokrácia is korlátozott. Hozzátette: „el fogjuk venni” ezeket az újságokat azoktól, akik közpénzen vásárolták őket.
    
Molnár Gyula véleménye szerint nem tekinthető felelősnek az a kormány, amely „gyűlöletet szór” az országban mindenkire, a munkájáért tüntető tanárra, az orvosra, az országot komoly pénzzel támogató Európai Unióra, a rokkantnyugdíjasra és az Iszlám Állam elől menekülő filozófusra, polgárra, átlagemberre, és átkot szór az olimpiaellenes fiatalokra.
    
A jó kormányzás arról szólna 2017-ben, hogy minél több embernek segítünk kitörni a szegénységből, és hogy senkinek ne kelljen választania a nyaralás és a számlák befizetése között – emelte ki.
    
Az ellenzéki politikus szerint nem valósul meg a törvény előtti egyenlőség sem, hiszen miniszterek, komoly funkciót betöltő politikusok nem felelnek a nyilvánvaló törvénysértésekért, de még eljárás sem indul ellenük. 
    
Az MSZP elnöke beszédében kitért arra a párt által meghirdetett politikai kampányra, amely szerint a gazdagoknak több adót kell fizetniük. 
    
Kiemelte, nem a tisztességes, kemény munkával meggazdagodott emberekkel van bajuk, hiszen az országban nagyszerű vállalkozások, okos, tehetséges emberek vannak, akik tudásuk révén gyarapodtak. 
    
„Nekünk a fideszes oligarchákkal, a pöffeszkedő kiskirályokkal van bajunk, és őket el fogjuk számoltatni” – hangsúlyozta Molnár Gyula.
    
Az MSZP úgy gondolja, hogy akinek havi egymillió forintnál több jövedelme, százmilliónál nagyobb vagyona, száz hektárnál nagyobb földje van, az fizessen több adót – tette hozzá.
    
A Fidesz a gazdagok kormánya, az MSZP a dolgozóké, az átlagembereké, azé a sokmillió emberé, aki egyik napról a másikra él – emelte ki Molnár Gyula.
    
Az ellenzéki politikus azt mondta, ahhoz, hogy Magyarországon kormányváltás legyen, szükség van az „utcára, a civilekre, a szakszervezetekre, az ellenzéki pártok együttműködésére és az értelmiségre is”. 
    
Az MSZP a változás pártja kíván lenni, mert 2018-ban jövőt is választ Magyarország – utalt a jövő évi országgyűlési választásokra a pártelnök.
    
A Szabad Sajtó Alapítvány idei kitüntetettjei Láposi Elza, a Népszava Lapkiadó Kft. ügyvezető igazgatója, Rónai Egon, az ATV műsorvezetője és Szüts Miklós festőművész.

MTI