Fotó: mti, archív
Fotók: MTI, archív, szerk.

A Momentum Mozgalom bárkivel kész együttműködni a jelenlegi rendszer leváltása érdekében – jelentette ki Fekete-Győr András, az ellenzéki párt elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Szerinte az együttműködéshez három feltételnek kell teljesülnie: legyen hiteles, őszinte és integratív az ellenzéki jelölt, legyen matematikai esélye legyőzni a fideszes jelöltet, továbbá a többi párt lépjen vissza az esélyes javára.

Fekete-Győr András szerint ezek a jelöltek azok, akik a politikából kiábrándult, bizonytalan szavazókat is el tudják majd vinni szavazni. Hozzátette: minderről március 5-e után érdemes beszélni.

„Nekünk tök mindegy, hogy ki jobbikos, ki MSZP-s, ki DK-s, ki LMP-s, ha ezek a pártok együtt tudnak működni” – fogalmazott Fekete-Győr András.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a Momentum számára akár „a Jobbik is bevállalható-e a győzelem, változás érdekében?”, azt mondta: „persze”.

Szerinte a vasárnapi hódmezővásárhelyi választással bebizonyosodott, hogy a kormány elküldhető. A szekértábor-logikát félre kell tenni, „106 Márki-Zay Péterre van szükség”, akik ugyanúgy fel tudják rázni a különböző pártokkal szimpatizáló szavazókat – mondta Fekete-Győr András.

Közölte, a vasárnapi hódmezővásárhelyi kampányban a Momentum aktivistái is rengeteget dolgoztak, ennek is köszönhető az ellenzéki pártok támogatásával indult független jelölt, Márki-Zay Péter győzelme, aki „reményt adott” az ellenzéknek.

Ismertetése szerint vasárnapig 30 ezer ajánlást gyűjtöttek össze, és összesen 64 ezerre van szükségük ahhoz, hogy mind a 106 választókerületben jelöltet állítsanak.

A pártelnök a sajtótájékoztatón bemutatta az V. kerületi Városháza parkban felállított választási fórumot – egy fűtött gerendaépületet -, amit „Remény Központnak” neveztek el. Elmondta, április 8-ig ide várnak mindenkit, aki szeretne velük a politikáról beszélgetni, vitázni, vagy filmvetítéseken részt venni. Közölte azt is, hogy az LMP-nek és a Kétfarkú Kutyapártnak felajánlották, hogy a központban együtt gyűjtsék az ajánlásokat. 

(MTI)