A biztonság, a hit, a haza, a nemzet, a munka és a család már nem vehetők magától értetődő értékeknek – jelentette ki Nacsa Lőrinc. A KDNP országgyűlési képviselője felidézte: régen természetes volt, hogy ezekre az alapokra építették az országot, de ma ezeknek az értékeknek a létjogosultságát sokan megkérdőjelezik, ezért harcolni kell értük.

Képernyőfotó/EchoTv

Elmondása szerint egy törpe kisebbség azért küzd Brüsszelben, hogy a kereszténység kulturális és szimbolikus tereit visszaszorítsa. Példaként említette a karácsonyfa, vagy az útszéli betlehemek éltüntetését, és azt, amikor II. János Pál pápa szobráról eltávolították a keresztet.

Ebbe a sorba illik az, amit 20-án a balliberális újságíróktól láttunk

– jelentette ki a képviselő.

Nacsa Lőrinc szomorúnak tartja, hogy az ellenzéki oldalról minden érték eltűnt, kizárólag a hatalomvágy élteti őket, ez az összefogási kísérletek alapja is.

Szükség lenne egy jó ellenzékre

– véli a politikus, aki szerint hibát követnek el a pártok azzal, hogy nem támogatják Orbán Viktor 2030-ig felvázolt vízióját. Ezek olyan értékek, amelyekkel a teljes politikai palettának egyet kellene értenie – tette hozzá.

A teljes beszélgetés:

https://www.ustream.tv/embed/recorded/116765610?html5ui