Kilenc lövedéket találtak annak a gólyának a testében, amelyet vélhetően a fészkében lőttek meg ismeretlenek négy különböző kaliberű fegyverrel Mezőnagymihály térségében – tájékoztatta a hortobágyi madárkórház vezető főorvosa kedden az MTI-t.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Déri János elmondta: maguk is megdöbbentek, amikor a röntgenképen meglátták a gólya testében a különféle méretű szoknyás légpuskalövedékeket, illetve az egyenlőre beazonosíthatatlan kaliberű, gömb alakú, vélhetően légpisztolygolyókat.

A szoknyás lövedék azért is veszélyes, mert a saját térfogatánál jóval nagyobb toll- és más szennyeződést visz be a madár testébe, ami komoly gyulladáshoz, esetleges fertőzéshez vezet – magyarázta a főorvos hozzátéve, hogy eddig egy lövedéket távolítottak el a gólya testéből, várhatóan még kettőt kell kivenni, a többinél jó esély van arra, hogy betokozódik, s az egyébként jelenleg is lábon járó, de repülni még nem tudó madár néhány hét múlva elhagyhatja a madárkórházat.

A főorvos szerint a gólyát alulról érték a lövések, valószínűleg a fészekben, miközben a tojásokat, vagy a fiókákat védte.

Déri János arról is tájékoztatott, hogy az eset kapcsán bűnszövetkezetben elkövetett állatkínzás, orvvadászat és természetkárosítás bűncselekmény elkövetése miatt a Madárkórház Alapítvány feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen. A fehér gólya fokozottan védett faj, eszmei értéke 100 ezer forint.

Az idén eddig 30-40 gólyát kezeltek a hortobágyi madárkórházban, de a „szezon” csak két hét múlva kezdődik, amikor a kisgólyák kirepülnek a fészekből, s különféle balesetek, például áramütés miatt kell ellátni őket. A gyógykezelésre szoruló fiatal gólyák száma az elmúlt évek tapasztalatai alapján ilyenkor a százat is meghaladja – jelezte Déri János.