A hatalom elleni civil összefogás megteremtése jegyében rendezett demonstrációt a Tettek ideje elnevezésű csoport vasárnap este a fővárosban a Március 15. téren.

A mintegy 300 résztvevő érdeklődése mellett megtartott tüntetésen Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke úgy fogalmazott, hogy egy erkölcsös embernek felelősséget kell vállalnia azért a társadalomért, amelyben él. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy nem tesznek eleget a civileket megbélyegző törvénynek és jogaikat akár bírósági úton is érvényesítik – tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy akár bíróságon is bebizonyítják, hogy miért jogellenes a nemzeti együttműködés rendszere, továbbra is segítséget nyújtnak a jogsértetteknek, sőt a háború és a terror elől menekülőknek is – mondta a jogvédő.

Vágó Gábor politológus-közgazdász úgy vélekedett, hogy a civileknek vissza kell venniük a 2008-as választásokig a közéletet, mert az nem jelent megoldást, ha belépnek egy pártba. Ehelyett nem ideológiák, hanem célok mellett kell megszerveződnie a társadalomnak és mind a 106 egyéni választókörzetben esélyes, helyi civil jelöltet kell állítani – hangsúlyozta a szónok.

Varga Andrea védőnő arról beszélt, hogy szakszervezeti vezetőként az érdekvédelem volna a feladata, ám Magyarországon mára megszűnt a valódi érdekegyeztetés, sőt a nemzeti együttműködés rendszerében társadalmi egyeztetések sincsenek.

Tarnay Kristóf diákújságíró azt mondta, hogy egyre nagyobb a független sajtó felelősége a mindent elborító kormánypropaganda közepette.

A demonstráció végén a szervezők felszólították a résztvevőket, hogy helyben alakítsanak munkacsoportokat olyan témák mentén, mint a civil politizálás, az érdekvédelem hatékony formái vagy a nyilvánosság. Az így kialakuló véleményeket pedig közösen összegezzék.

A demonstráció résztvevői a tüntetés elején elénekelték a Himnuszt, illetve nemzeti színű és európai uniós zászlókat lobogtattak.

MTI