A Jobbik közleményt adott ki a mai tüntetéssel kapcsolatban, amelyben fideszes provokátorokkal riogatnak.

A párt közleményében először is emlékeztet, ők már a hét elején támogatták a tüntetést, majd előveszik a Fidesz-kártyát:

Minden résztvevőnek arra hívjuk fel a figyelmét, hogy a Fidesz által odaküldött provokátoroknak ne dőljünk be, őrizzük meg együtt a tiltakozás törvényes és méltóságteljes formáját.

Emellett rögzítik, nem kívánnak a színpadra delegálni egy vezető politikust sem:

A rendezvény főszervezői felkérték a Jobbikot, hogy a színpadra is delegálja egyik vezető politikusát, amely lehetőséggel a Jobbik nem fog élni, mivel mi egy civilek által szervezett tüntetéshez csatlakoztunk, amely azonnal elveszítené a civil jellegét, ha azon a Jobbik, vagy más pártok politikusai szólalnának fel, lépnének színpadra.

demokrata.hu