Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az Európai Unió eredeti szellemisége alapján abban kell megállapodni, amiben egyetértenek a tagállamok.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a kvótákkal kapcsolatban feloldhatatlan a vita. Azzal pedig, hogy az illegális migráció kérdését összekapcsolják a kohéziós forrásokkal, álvitát gerjesztenek és félrevezetik a közvéleményt – jegyezte meg Kovács Zoltán, aki szerint a fenyegetés a kohéziós források megvonásával azt jelzi, alapvető félreértés van arról, hogy az Európai Unió miért is jött létre. 
    
Ahelyett, hogy „fenyegetéssel, zsarolással, kettős mérce alkalmazásával” próbálják rákényszeríteni az államokat a kvótákra, azokat az ügyeket kellene előtérbe helyezni, amelyekben egyetértés van, mint például a külső védelem – fejtette ki a kormányszóvivő.

MTI