Nem született megegyezés a közös indulásról a májusi európai parlamenti választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőinek hétfői kolozsvári egyeztetésén – tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményben az MPP. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az MPP, korábbi igényét fenntartva, befutó helyet kért az RMDSZ jelöltlistáján, a szövetség képviselői viszont az együttműködés más formáját javasolták – közölte a párt. Az MPP közleménye szerint a végleges döntést a párt elnöksége hozza meg a hét folyamán, figyelembe véve a hétfői tárgyalás következtetéseit, valamint a magyar kormánynak az üzenetét is, mely az RMDSZ hét végi kongresszusán hangzott el. 

„Tudatában vagyunk annak, hogy helye és ideje van a versenynek, ugyanakkor felelősségteljes politikusokként kijelentjük, hogy az összmagyarságot érintő ügyekben helye és ideje van az együttműködésnek” – idézte Mezei János MPP-elnököt a párt közleménye.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Maszol.ro portálnak azt közölte: a szövetség és az MPP megállapodott a politikai együttműködés folytatásában. 

„Az idei és a 2020-as választási évben is együttműködünk, hiszen közösek a célok és az érdekek, és a közösségépítésben is együtt lehet fellépni” – idézte a portál az RMDSZ ügyvezető elnökét. Porcsalmi hozzátette, világossá tették, hogy sem méltányosnak, sem arányosnak nem tartják, hogy a befutónak számító két európai parlamenti képviselői hely egyikét átengedjék az MPP-nek. „Úgy gondolom, hogy ezt ők elfogadták” – jelentette ki Porcsalmi.

Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint abban is egyetértés volt a felek között, hogy nagy az európai parlamenti választások tétje, az MPP pedig nem fogja kockáztatni az erdélyi magyar képviseletet az EP-ben. 

A felek a jövő hét első felében újra tárgyalóasztalhoz ülnek. Ekkorra már ismert lesz az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjeinek a rangsora. 

Az RMDSZ részéről öten pályázták meg az európai képviselői mandátumot. Újabb mandátumot szerezne Sógor Csaba és Winkler Gyula, akiknek három kihívóval: Hegedüs Csilla ügyvezető alelnökkel, Vincze Loránttal, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökével és Oltean Csongorral, a szövetséggel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnökével kell megmérkőzniük. Az RMDSZ jelöltjeit pénteken rangsorolja a szövetség Állandó Tanácsa. Döntését március 8-án az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsának kell megerősítenie. 

Az MPP Márton Zsuzsannának, a Szatmár megyei Egri község polgármesterének kért befutó helyet a jelöltlistán. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László korábban azt javasolta, hogy az RMDSZ, az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási koalícióban vegyen részt a választásokon, a közös jelöltlista harmadik helyére pedig Szilágyi Zsolt kerüljön. Ezt azonban mind az RMDSZ, mind az MPP figyelmen kívül hagyta.