Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn észrevételezésre megküldte a kampánypénzek ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetet a Párbeszéd Magyarországért Pártnak és a Momentum Mozgalomnak – közölte a számvevőszék az MTI-vel, emlékeztetve arra, hogy október elején kezdeményezték a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését, mert a két jelölőszervezet nem biztosította a kampánypénzek ellenőrzésének feltételeit. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció, szerk.)

A közleményben azt írták: a számvevőszék tájékoztatta az ellenőrzött szervezetek vezetőit, hogy az ellenőrzés megállapításaira a jelentéstervezet kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban észrevételt tehetnek, amelyben hivatkoznak az azt alátámasztó bizonyítékokra, dokumentumokra. Az ÁSZ az észrevételek beérkezése, illetve a dokumentumok értékelése alapján véglegesíti és hozza nyilvánosságra a jelentéseket.

A számvevőszék még október 4-én közölte: a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom nem teljesítették a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségüket, a két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem volt elérhető, nem reagált az ÁSZ megkereséseire, ezért az ÁSZ kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését. 

Az ÁSZ ezzel egyidejűleg felszólította a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnökeit és a Momentum Mozgalom elnökét, hogy soron kívül gondoskodjanak a hivatkozott törvényi előírásoknak megfelelő elérhetőség biztosításáról, és erről 15 napon belül írásban adjanak tájékoztatást. 

A Párbeszéd erre úgy reagált, hogy mindig minden adatot időben elküldött a törvényszéknek és az illetékes hatóságoknak. 

A pártnak van hivatalos székhelye és postafiókja, az év elején költözött el másik helyszínre, de mindig minden adatot időben elküldtek a törvényszéknek és az illetékes hatóságoknak, az új székhely bejegyzése pedig folyamatban van – írták.

Az ÁSZ hétfői közleményében az áll: a polgári törvénykönyv írja elő, hogy a jogi személy – ilyenek a pártok – székhelye a jogi személy bejegyzett irodája, ahol biztosítania kell a neki címzett jognyilatkozatok fogadását és a jogi személy jogszabályban meghatározott iratainak elérhetőségét. 

Felhívták a figyelmet: az ÁSZ hivatalos kapcsolattartásra az ellenőrzöttekkel kizárólag a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhely szerinti elérhetőséget használhatja.

A számvevőszék megemlítette: a Fidesz-KDNP pártszövetség, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, a Lehet Más a Politika, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt esetében a törvényi előírásoknak szerint folynak az ellenőrzések, a kampánypénzek felhasználásának értékelése folyamatban van.

Korábban arról számoltak be, hogy a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK teljesítette az ellenőrzés alapfeltételét a kért adatok átadásával, így ellenőrzésük új szakaszba léphet.