Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy az ENSZ migrációs paktuma az uniós jog részévé váljon.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Szánthó Miklós csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, a magyar kormány nemcsak megvétózta a megállapodást, de az összes nemzetközi és uniós fórumon próbálja blokkolni azokat az előterjesztéseket, amelyekben utalás található a paktumra. Ha ezek a vétók nem lennének, egy idő után olyan sok jogi dokumentum hivatkozna rá, hogy a fontossága miatt a jog részévé válna – tette hozzá.

Közölte, az uniós szervek tagadják, hogy a paktum kötelező érvényű lenne, a jelek mégis arra mutatnak, hogy kötelezővé akarják tenni. Mivel a politikai formális döntéshozatalban nem sikerült ezt a célt elérniük, lopakodó jogalkotással, lábjegyzetekben lévő utalásokkal, kommentárokkal próbálják a jogértelmezés részévé tenni – vélekedett. Hozzátette, ez később átszivárog a bírósági alkalmazásba, végül pedig kötelező érvényű jogi norma lesz.