A Fidesz számára Brüsszelben nem a pártfegyelem, hanem a magyar emberek véleményének képviselete fontos – hangoztatta Halász János az Európai Néppártból érkező kritikákra reagálva kedden újságíróknak Budapesten.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata, archív

A kormánypárti frakció szóvivője kifejtette: ez egy nagy pártcsalád, minden pártnak van véleménye, így a Fidesznek is. Mi azt gondoljuk, hogy az európai keresztény értékek megőrzése a fontos, a biztonság folyamatos fenntartása és közösségeink védelme – fogalmazott.

Hozzátette: Magyarországon az emberek a tavaly áprilisi országgyűlési választáson felhatalmazást adtak a Fidesznek ezen vélemény képviseletére, hiszen ez volt az egyik fő téma a választáson.

Mi a magyar emberek véleménye alapján cselekszünk most is, nem a pártfegyelem a fontos, hanem a magyar emberek véleménye – hangoztatta. Jelezte: Brüsszelben is a magyar emberek véleményét képviselik.

Megkérdezték az ellenzék hétfői akciójáról is, amelyre válaszul elfogadhatatlannak nevezte, hogy hirdetőtáblákat fújtak le az ellenzéki képviselők a nyugdíjfolyósítóhoz vonulva az utcán.

Hangsúlyozta, nem véleménynyilvánítás, hanem vandalizmus történt. Kell, hogy ennek következménye legyen, biztosan lesz is – tette hozzá.

A szóvivő szerint nem az a kérdés, hogy az Országgyűlés falain belül vagy azon kívül történik valami, hanem az, hogy a törvényeket betartva cselekedtek-e.

Halász János azon véleményének is hangot adott, hogy az ellenzék megint hazudik és teljesen hiteltelenek állításai a köztisztviselőket érintő szabályok változásával kapcsolatban.

Rámutatott, hogy a 2010 előtti kormányok vettek el egy havi bért a köztisztviselőktől, akkor bocsájtották el őket és még távlat sem volt az ezen a pályán dolgozók előtt.

Most köztisztviselői életpályamodell van, emelkedtek a bérek, a megyei kormányhivatalokban dolgozóké már korábban, most a központi közigazgatásban dolgozók fizetése nőtt átlagosan 30 százalékkal – mondta.

Kitért arra is, a Fidesz egyetért azzal, hogy büntetést szabnak ki az ellenzéki képviselőkre a Ház decemberi ülésén történtek miatt. Szerinte a képviselők közhatalmi funkciót ellátó intézmény működését akadályozták, ez törvénybe ütköző cselekedet is lehet, meg kell vizsgálni. Meglátják, hogy lesz-e az ügynek folytatása – jegyezte meg.