1976-ban vadonatúj stílus született a hazai, ma már klasszikus beat-, pop- és rockzenei palettán. Az újító Koltay Gergely és az általa alapított Kormorán együttes meghonosította a folk-rock stílust, amely azóta számtalan követőre talált. A történelemben egy villanás, de egy zenei alkotóközösségben komoly idő negyven év. Megismerve a Kormorán együttes négy évtizedes munkásságát, bizton kijelenthető, fantasztikus szellemi tömörülést hoztak létre. Címlapinterjúnkban Koltay Gergellyel beszélgettünk.

További témáink:

Ez már a harc előszobája
Terror Európában: az akciókat ellenakciók követik. Interjú Horváth Józseffel, a katonai elhárítás volt műveleti főigazgató-helyettesével

A nemzetek Európája határán
Riport a déli országrészből: migránshelyzet Szegedtől Szabadkáig

Kinek igen, kinek nem
Horthy Miklós és Nagy Imre eltérő megítéléséről beszélgettünk Szakály Sándorral, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatójával

A Demokrata június 28-tól kapható az újságárusoknál.