Fontos, hiánypótló munkaként méltatta Gecse Gézának a Püski Kiadónál megjelent, Nemzetpolitika – szorítóban című kötetét annak szombati bemutatóján Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Hangsúlyozta: jelentős változás állt be ezen a területen 2010-ben, amikor „egyértelművé tette a kormányzat, hogy nemcsak szavakban, hanem tettekben is részt kíván venni a nemzetpolitikában”. Megjegyezte, míg korábban a magyar költségvetés 0,2, addig most 0,7 százalékát, mintegy évi száz milliárd forintot fordítanak erre a célra.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy ne valamely szakpolitika részeként, hanem speciális, különálló területként jelenjen meg a nemzetpolitika, jó megoldásnak nevezve, hogy nem valamelyik minisztériumhoz, hanem a Miniszterelnökséghez tartozik ez a téma.

A több mint félezer oldalas, csaknem hetven pódiumbeszélgetés szerkesztett tartalmát összegző kötetet méltatva Szilágyi Péter megjegyezte: abból nem csupán az egyes kormányzatok hozzáállását lehet megfigyelni, de például azt is, miként alakultak a külhoniak kettős állampolgárságával kapcsolatos elképzelések.

Duray Miklós felvidéki magyar politikus, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) elnöke arra hívta fel a figyelmet: az uniós csatlakozás előtt a múlt század hatvanas éveiben kötött államközi szerződések akadályozták a kettős állampolgárság bevezetését, így „nagyon csúfos következményei” lettek volna annak, ha például az első Orbán-kormány lépett volna ebben a témában.

A kötetet méltatva Duray Miklós kijelentette, azzal ajánlja a művet az olvasónak, hogy abból „alapműveltséget lehet szerezni az elmúlt 15-30 év történelméből”, határozottan érdekesnek nevezve, hogy a műben több dimenzióban jelennek meg az egyes témák.

A vasárnap záruló 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon több mint 170 program és 26 ország 160 kiállítója várja a közönséget. A rendezvény díszvendég országa Szerbia, díszvendég írója pedig Daniel Kehlmann, akinek legújabb, Tyll című kötetét is szombaton mutatták be a közönségnek.

MTI