Október 1-jétől Murányi András tölti be a Párbeszéd kommunikációs igazgatói posztját – adták hírül a pöttöm párt Facebook-oldalán.

Fotó: MTI, archív

A 43 éves újságíró, kommunikációs szakember több mint két évtizede dolgozik a médiában; legutóbb a Zoom.hu hírigazgatójaként tevékenykedett, előtte a Népszabadság főszerkesztője és a Nemzeti Sport-csoport általános főszerkesztő-helyettese volt. Murányi több könyv szerzője, illetve közreműködője, közéleti televíziós műsorok szereplője, médiaiskolai tanár – mutatják be új csodafegyverüket.

„Célom, hogy a Párbeszédet politikai márkaként újraépítsük, alapvetéseit, témáit, mondanivalóját egységes stratégia mentén, közérthető üzenetek formájában juttassuk el az emberekhez. Ez a munka szakmai kihívás, amely kiváló lehetőség arra, hogy eddigi tapasztalataimat egy számomra új területen is kamatoztathassam” – idézik Murányit.

A párt két társelnöke, Szabó Tímea és Karácsony Gergely pedig büszkék és lelkesek az új csapattag láttán.

Október 1-jétől Murányi András tölti be a Párbeszéd kommunikációs igazgatói posztját. A 43 éves újságíró, kommunikációs…

Gepostet von Párbeszéd Magyarországért am Sonntag, 30. September 2018