Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) beadványa alapján – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Bagoly Bettina tájékoztatása szerint az ÁSZ jelzését az abban foglaltak alapján a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség feljelentésként értékelte és „számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés vétségének gyanúja miatt” pénteken nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
    
A kerületi ügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg a nyomozás lefolytatásával, amelynek határideje december 6., de indokolt esetben a határidő meghosszabbítható.
    
Az ÁSZ kedden jelentette be, hogy az ügyészséghez fordult, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. Közleményük szerint a szervezet a július 10-én nyilvánosságra hozott, második félévi ellenőrzési terve alapján augusztus 10-én kezdte meg a Jobbik gazdálkodása törvényességének ellenőrzését, ám a párt a számvevőszék többszöri megkeresése ellenére sem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének. 
    
A Jobbik visszautasította, hogy ne működött volna együtt a számvevőszékkel. Volner János, a párt frakcióvezetője az ÁSZ fővárosi székháza előtt tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: csak „büdös”, harmadik világbeli diktatúrákban kényszerítenek arra közintézményeket, hogy megpróbáljanak leszámolni az ellenzék vezető erejével.
    
A frakcióvezető azt mondta, pártja minden alkalommal eleget tett beszámolási kötelezettségének, és törekedett arra, hogy mindenben együttműködő legyen az ÁSZ ellenőreivel. Az azonban nem normális – tette hozzá -, hogy a hatóság akkor akar ellenőrizni, amikor a gazdasági igazgató szabadságon van, miközben a törvény ötnapos határidőt biztosít a kért iratok rendelkezésre bocsátására. Volner János és Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója megpróbálta átadni a kért dokumentációt az ÁSZ székházában, de Volner János közlése szerint a számvevőszék megtagadta az iratok átvételét, arra hivatkozva, hogy az törvényellenes lenne.
    
Az ÁSZ ugyanakkor az MTI kérdésére fenntartotta, hogy a Jobbik – többszöri megkeresés ellenére – nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását. A számvevőszék a párt sajtótájékoztatójára reagálva azt írta: a Jobbik parlamenti frakcióvezetője és gazdasági igazgatója az ÁSZ épülete előtt tartott sajtótájékoztatón „a törvények megkerülésével próbált iratokat átadni” az ÁSZ-nak, a dokumentumokat a vonatkozó törvényi előírások értelmében nem vehették át.
    
A Btk. szerint aki az ÁSZ ellenőrzése során a megszegi vonatkozó törvényben meghatározott közreműködési kötelezettségét, és ezzel akadályozza az ellenőrzést, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel, ha meghiúsítja az ellenőrzést, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(MTI)