„Ők lopnak. Mi visszavesszük” – hirdeti a Jobbik új plakátkampánya, és a „visszavett” vagyont egészségügyre, oktatásra, nyugdíjakra, miegyébre fordítani ígérik. Egyszerű, világos üzenet, propagandaszempontból, mondhatni, telitalálat.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

Csakhogy a kiindulási pont hamis. És nem is túl eredeti. Az „ők lopnak” sugalmazás a 2002-es országgyűlési választás kampányának legfőbb szocialista és SZDSZ-es szlogenje volt. Az MSZP ma is azzal kampányol, hogy „fizessenek a gazdagok.” Ebben keresendő e rendkívül kártékony (mert megosztó és bizalmatlanságot szító) üzenet genezise.

Persze minden korban akadnak visszatetsző, akár büntetőjogi fázisba jutó jelenségek. De rendszerszintű korrupciós gépezetről beszélni, egész egyszerűen felelőtlen vádaskodás, uszítás. Ilyesmit ugyanis senki nem tudott bizonyítani, a sulykolás kimerül és megmarad a szavak szintjén. Akik pedig konkrét gyanúba keveredtek, azok az igazságszolgáltatás elé kerültek-kerülnek, vagyis a dolgok mennek a maguk megfelelő útján.

Az „ők lopnak, mi visszavesszük” tehát nem több, mint hergelés. Demagóg, osztályharcos hergelés, ami a jakobinusok és a bolsevikok sajátja. A klientúraépítés – mondjuk ki, valójában ezt támadja és minősíti korrupciónak, lopásnak az ellenzék dühödten – ugyanis nem lopás, hanem törvényes és törvényszerű politikai aktus. Nincs olyan kormányzati erő, amely nem a hozzá lojális szereplőket segíti, akikben megbízik, és akiknek persze ettől még magas szinten kell teljesíteniük a maguk szakterületén. A történelemkönyvek erényként emlékeznek meg arról, hogy legnagyobb uralkodóink miként szerelték le az ellenük fenekedő régi bárókat az őket pártoló új bárók fölemelésével. Mert nem lehet más a politika. Az ember társas lény, az élet játszmák sorozata, s ezekben megbízható szövetségeseket keresünk. Aki nem hiszi, olvasson Mikszáthot! Az idealista hippikommunák legjobb esetben is cukik, de életképtelenek, a sikeresség gyűlöletessé tétele ellenben elutasítandó osztályharcos demagógia.

És micsoda demagógia!

Vona Gábor legújabban egy Herczeg Zoltán nevű liberális divattervezővel („…nekem nincs cigány, nincs zsidó, nincs néger, nincs kínai, nincs muszlim, nincs arab, nincs busman, nincs magyar, se nagymagyar, se kismagyar, nincs übermensch, nekem csak ember van. EMBER!”) nyíltlevelez a világhálón. A párbeszédet a kis Herczeg kezdeményezte, rákérdezve, hogyan s miképp gondolja a Jobbik azt a bizonyos visszavételt.

A Jobbik elnöke válaszában maga is elismerte, hogy a propaganda mögött nincs konkrétum. „Nem tudom, pontosan mennyi pénzt kell visszavenni, jelenleg az érintettek körét is nehéz meghatározni, és szerintem nincs is olyan ember, aki ezt tudná, de minimum százmilliárdos nagyságrendről van szó”, írja hasra ütve Vona Gábor, és hogy az ellenzéki térfél Orbán-gyűlöletre redukálódott politikájára ráerősítsen, gyorsan hozzáteszi: „…a fejétől bűzlik a hal, úgyhogy ott kell kezdeni.”

A hogyant illetően is vannak ötletei a pártelnöknek. „…a jelenleg hatályos törvények is adnának teret, de készülünk olyan törvényekkel, amelyek ezt csak tovább szélesítik. Ilyen az elévülési idő és a mentelmi jog eltörlése, a kötelező vagyonosodási vizsgálat, a vagyonelkobzás gyakorlata, a földesúradó (bizonyos vagyonosodás feletti adó), minden korrupcióval kapcsolatos büntetési tétel szigorítása, közpénz lopása esetén a dupla büntetés elvének bevezetése stb.”

Nos, ez teljes képtelenség. Blöff. Az elévülés a nyugati világban meghatározó római jogban gyökerező intézmény, eltörlésének gondolata nemcsak a magyar Alaptörvénnyel ellentétes, hanem nemzetközi szerződéseket is sértene. A mentelmi jog eltörlése pedig tökéletesen ellehetetlenítené a parlamenti képviselők munkáját, mindenkori ellenzékiekét és kormánypártiakét egyaránt. A földes­úr­adó már megfogalmazásában is a kulák­ellenes osztályharcot idézi, szellemében pedig a siker, a teljesítmény megtorlását vetíti előre. Ez a gondolkodás egyszer már tönkreverte a magyar középosztályt. És hiába írja le a Jobbik elnöke, hogy nem lehet minden politikust egy kalap alá véve tolvajnak, korruptnak minősíteni, kommunikációjuk végső soron ezt a felfogást erősíti.

Figyelemreméltó a „különféle külföldi minták” alapján létrehozni tervezett korrupcióellenes ügyészség ötlete is, ami szintén szerepel Vona Gábor nyílt levelében. Ez a minta ugyanis – kimondatlanul, de elég nyilvánvalóan – a gyakran emlegetett, hazai és külföldi balliberális körökben sikertörténetként ünnepelt román modell lehet.

Csakhogy ez a modell életveszélyes a nemzeti szuverenitásra nézve. A román Főügyészi Hivatal szervezeti keretein belül működő Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (Direcția Națională Anticorupție, DNA) ugyanis az igazságszolgáltatás eszközeit felhasználva politikai szereplővé lépett elő. Nem akárki, hanem Tamás Gáspár Miklós mutatott rá (Vegyen mély lélegzetet, HVG, 2015. március 12.), hogy „Romániában a különleges korrupcióellenes ügyészség és a vádanyagot szállító titkosszolgálat de facto átvette a hatalmat – és ez aránytalanul megerősíti a nemzetközi pénzügyi szervezetek és az Egyesült Államok informális befolyását.” A DNA vezetője, Laura Codruţa Kövesi maga is megerősítette e tételt (Hétezer ügy, Magyar Nemzet, 2015. április 19.): „Persze van együttműködésünk az FBI-jal is, melynek korrupciós ügyekkel kapcsolatos nyomozati hatásköre is van.”

Romániában persze valóban sok konkrét ügy kapcsán indultak eljárások. Ez alapvető különbség Magyarországhoz képest, hazánkban ugyanis érdemi tartalom nélküli ellenzéki bemondások fújják fel a látványos, de üres korrupciós-lopós lufit, a külpolitikai frontokon vívott csaták magyar érdekeit rendre alárendelve a remélt belpolitikai haszonszerzésnek.

Ebbe a sorba illeszkedik a Jobbik demagóg, osztályharcos plakátkampánya is. Az egykori nemzeti radikális párt üzenetei, hangvétele ma már teljes mértékben kompatibilisek bármely balliberális formáció megnyilvánulásaival. Az elvi alapú szakpolitikai kritika és mozgástérteremtő tematizálás helyét mára átvette egy beszűkült, kizárólag Orbán Viktort célkeresztben tartó demagóg propagandahadjárat, tudomást sem véve arról, hogy minden idők legbotrányosabb hazai korrupciós szövevénye a budapesti négyes metróval kapcsolatos, és annak politikai érintettjei kizárólag balliberális figurák.

Márpedig a magyar miniszterelnökre irányuló monomániás acsargásból – valóságos tartalom híján – sohasem lesz politika a szó igazi értelmében. Dübörög a történelem, a világ és Európa épp megváltozik. A jövő nem az osztályarcosoké, hanem azoké, akik a sorskérdésekre, a valóságos kihívásokra kínálnak és adnak is jó, mindig a nemzet érdekét szem előtt tartó válaszokat.

Ágoston Balázs