Sok gyermek számára előnnyé válhat, ha nehezebb helyzetben is helyt tud állni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Mohácson, a Csányi Alapítvány hatodik közösségi házának átadásán.

Fotó: mti, koszticsák szilárd
Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

A kormányfő azt kérte az alapítvány Életút programjában résztvevő mohácsi és Mohács környéki gyerekektől: tekintsenek úgy saját sorsukra, mint ami a végén igazságos sorssá válik. „Messzebbre fogtok jutni mint azok, akik jobb helyzetből indultak” – tette hozzá.
    
Orbán Viktor köszönetet mondott a nehezebb helyzetben lévő gyerekek oktatását, nevelését segítő alapítványt létre hozó, Csányi Sándor üzletembernek. Ahogy az ország egyre erősebben áll a lábán, egyre több hozzá hasonló embert tisztelhetünk honpolgáraink között – mondta.
    
Csányi Sándor egyebek közt arról beszélt, hogy a 350 támogatott gyermek, fiatal között ma már 56 egyetemista van, és kilencen be is fejezték az Életút programot. A cél, hogy minden résztvevő nyelvvizsgával rendelkezzen és egyetemet végezzen; a programba ezer gyermeket szeretnének bevonni – közölte.
    
Mint mondta, a közösségi házak helyszínének kiválasztásánál elsősorban azokat a területeket részesítik előnyben, ahol cégcsoportjának befektetései vannak, így Mohácsot, ahol kedden adták át az üzletember érdekeltségébe tartozó MCS Vágóhíd Zrt. vágóhídját.
    
A 135 millió forintból épített mohácsi közösségi házban – amelynek kulcsát Csányi Erika, az alapítvány elnöke Orbán Viktorral és Csányi Sándorral együtt adta át jelképesen a mohácsi gyerekeknek – négy terem, közösségi tér, számítógépterem, sportpálya áll a program résztvevőinek rendelkezésére. Az intézmény a mohácsi és a bólyi járás 20 településének 46 diákjával foglalkozik.
    
Az alapítvány tájékoztatása szerint a programban mentorok, pedagógusok 12-14 éven át segítik az általános iskola ötödik osztályától a gyerekeket tehetségük kibontakoztatásában. Az Életút programon keresztül ez évtől 380 gyermek és családja kap támogatást.
    
Az alapítvány teljes vagyona jelenleg 2,7 milliárd forint, amely az alapító két és fél milliárd forintos hozzájárulásán túl támogatói adományokból és hozamból származik. A szervezet jelenleg Jászberényben, Nagybajomban, Kaposváron, Pécsen és Mohácson van jelen, a gyerekeket 18 mentor és több mint 50 fejlesztő tanár segíti.

MTI