A miniszterelnök szerint Magyarország komoly kérdések, nehéz ügyek előtt áll, összefogásra, egységre és erőre volna szüksége.

Fotók: MTI, archív, szerk.

Orbán Viktor viszonválaszát azzal kezdte, „úgy látom, hogy a nyár során elszaporodtak a miniszterelnök-jelöltek”, akik azzal a problémával küzdenek, hogy az emberek nem veszik őket komolyan, sőt lassan már láthatósági problémákkal is szembe kell nézniük. A kormányfő szerint ezzel magyarázható az, hogy az ellenzéki politikusok durvák és személyeskedőek voltak az ülésteremben.

A miniszterelnök arra hívta fel a figyelmüket, hogy a magyar emberek jól tudják, személyes hatalmi vágyakból és ambíciókból nem lehet országot építeni.

A Jobbik elnökének „tirádáira” válaszolva Orbán Viktor azt mondta, „a kormányzáshoz komolyabb eszközökre van szükség, mint egy szemöldökcsipesz”.

A szocialistákhoz azzal fordult, nem lehet egészségügyben, oktatásban vagy a nyugdíjasoknak „hetet-havat” megígérni, és amikor kormányoznak, az ellenkezőjét cselekedni.

Hozzátette: az emberek emlékeznek arra, hogy a szocialisták elvettek egyhavi bért a pedagógusoktól, a kórházi ápolóktól, a nyugdíjasoktól.

Orbán Viktor az LMP-nek válaszolva elmondta, mindent megtesznek azért, hogy komoly tudják a pártot venni. Ez komoly erőfeszítést igényel – jegyezte meg.

A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy Meszerics Tamás, az LMP európai parlamenti képviselője azt nyilatkozta: az LMP nem tudja máshogy elképzelni a válság megoldását, mint a kötelező kvótarendszer bevezetésével. Hogy hihetnének önöknek az emberek? – tette fel a kérdést.

Orbán Viktor rámutatott, az elvesztett kvótaper a kötelező bevándorlási kvótáról szólt. Arról a kérdésről szólt – folytatta -, hogy jogszerűen alkotta-e meg a kötelező betelepítési kvótát az Európai Unió néhány szervezete.

Fel se merült, hogy nincs ilyen kvóta, csak az a kérdés, hogy jogszerűen alkották-e meg a jogszabályt – hangsúlyozta.

Elmondta, ezt a pert elvesztette Magyarország, mert a bíróság jogszerűnek találta a jogalkotási folyamatot.

A miniszterelnök szerint ehhez képest ő ezt a kérdést, Magyarország legnagyobb, Közép-Európa legsúlyosabb és Európa történelmi kihívásának tartja.

Hogy is vehetnék komolyan az ellenzéki pártokat a választók, amikor Kunhalmi Ágnes (MSZP) és Horváth Csaba (MSZP) is álproblémának nevezte a bevándorlást – kérdezte. Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje arról beszélt Szeged lakosságát egyáltalán nem zavarták a menekültek, majd később azt mondta, azon lesznek, hogy a kerítés minél gyorsabban lebontható legyen – idézte a kormányfő.

Miért gondolják, hogy önökre fognak szavazni a magyar választópolgárok azért, hogy minél hamarabb lebontsák a kerítést? – tudakolta. A szintén szocialista Tóth Bertalannak címezve szavait emlékeztetett, hogy a frakcióvezető korábban azt mondta, kötelező betelepítési kvóta nincs és nem is lesz. Akkor most miről döntött a bíróság? – kérdezte.

Orbán Viktor rögzítette: Magyarország komoly kérdések előtt áll, nehéz ügyekkel kell megküzdenie, összefogásra, egységre és erőre volna szüksége.

Azt kérte az ellenzéki pártoktól: ne az legyen a legfontosabb számukra a következő hónapokban, hogy a pénzért és hatalomért bármire képesek. Próbálják megszolgálni a magyar választópolgárokat! Higgyék el sokat dolgoztak az elmúlt években és megérdemlik – zárta felszólalását.

Orbán Viktor miniszterelnök válasza az ellenzéki frakciók politikusainak az Országgyűlésben.#echotv

Gepostet von ECHO TV am Montag, 18. September 2017

MTI