Éles kritikával illette az ellenzéket viszonválaszában Orbán Viktor, aki szerint a dolgozó és felelős kormány mellett egy felelőtlen ellenzék áll.

A Jobbik elnökének úgy felelt, érti, hogy kiabál, mert bajban van: „Így szoktak járni azok, akik eladják a pártjuk lelkét”. Hozzátette: ne rá legyen dühös, ha csinált egy antiszemita pártból egy filoszemita pártot, egy EU-ellenesből egy EU-barátot, egy bevándorlásellenesből egy bevándorláspártit.

Önök is tartsák be a törvényeket! Az érpataki modellt ne alkalmazzák országosan, mert „amit önök csinálnak Érpatakon, azt a lakásmaffia is megirigyelheti” – tette hozzá.

Hozzátette: ma azért jut fejlesztésekre, mert nem engedik, hogy „az önökhöz hasonló alakok ellopják” a forrásokat, Magyarország  ma azért erősödik, „mert önöket, korrupt jobbikos politikusokat sikerül ellenzékben tartani”.

Vona Gábornak, aki azzal is bírálta, hogy Tarlós István főpolgármester mögé bújik, úgy válaszolt: „nem szoktam én, illetve nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni”.

A miniszterelnök az egész ellenzéket bírálva kijelentette: tagjai egymással futnak versenyt.

„Futnak az életükért, be akarnak jutni a következő parlamentbe”, amihez a kormány csak kísérleti tárgyként szolgál, de „ha demagógiában akarnak versenyezni, mi annak nem állunk az útjába”.

A politikus az ország sikereit az emberek munkájának tulajdonította, ezért szerinte a kormányt támadni próbáló ellenzékiek a magyar embereket sértik meg. Szél Bernadett LMP-frakcióvezetőtől hangsúlyosan kérte, hogy ne sértegesse a pedagógusokat.

A minimálbérről szóló döntést is közös sikernek nevezte, amelyet a gazdaság szereplői kötöttek, vagyis aki szerint az rossz a gazdaságnak, „az nem tudja, mit beszél”. Hozzátette: nem ismer olyan kormányt, amely olyan mértékben emelte volna a béreket, mint a Fidesz-KDNP közös kabinet.

A szocialisták frakcióvezetőjének „csökkenő, de még meglévő tisztelettel” azt mondta: szóljon arról is, hogy pártja vette el a 13. havi nyugdíjat, emelte jelentősen az energiaárakat, de nem mond igazat az sem, aki azt állítja, hogy a nyugdíjemelés nem éri el az inflációt.

Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy a közös európai energiapolitika keretében is az Országgyűlés és a magyar kormány kezében maradjon az energiaár meghatározása – hangsúlyozta, amihez támogatást remélt.

Az LMP-nek annyit felelt: a nepáli vendégmunkásokat még nem érzi azonnali fenyegetésnek, ha lesz aktuálisabb felvetésük, azzal szívesen foglalkozik majd.

Hangsúlyosan szólt azokról az eredményekről, amelyeket 2010 és 2015 között ért el az ország, a többi közt arról: jelentősen csökkent azon családok száma, amelyeknek nem probléma a hiteltörlesztés, egy hirtelen kiadás vagy egy nyaralás finanszírozása.

MTI