Milyen érzés sakkfigurának lenni? – tette fel a kérdést Demeter Márta Orbán Viktor kormányfőnek.

Fotók: MTI/Kovács Tamás, szerk. 

Demeter Márta (LMP) azt mondta, hogy a kormányfő „nyakig belekeveredett” az Európai Néppárt belső küzdelmeibe és az uniós intézmények körül zajló pozícióharcokba. Azokról az uniós eseményekről, ahol a magyarokat kellene képviselnie azonban rendszeresen távol marad, „csak kívülről zsűrizik és kiabál” – fogalmazott a képviselő. A politikai színpadon viszont új szereplők jelentek meg, akik most a magyar miniszterelnököt használják fel saját uniós és belpolitikai játékaikhoz – jelentette ki.

Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy a kormány uniós szinten sem tesz mást, csak a multik érdekeit szolgálja. Új politikára van szükség az EU-ban, hogy a közép-európai érdekek legalább olyan súllyal jelenjenek meg, mint az alapító tagállamoké – szögezte le.

Milyen érzés sakkfigurának lenni mások játszmáiban? – kérdezte Demeter Márta.

Orbán Viktor válaszként azt mondta, hogy például a király is egy sakkfigura, bár látja, hogy a képviselő nem erre gondol. „Mondhattam volna azt is, ha jó kérdést kapok, hogy királyi érzés, de így nem tudok így válaszolni” – közölte.

A kormányfő megjegyezte, ha a képviselő egy kis figyelmet szentelt volna neki, akkor észrevehette volna, hogy magától utazott el az éppen uniós elnökséget adó bolgárokhoz Szófiába, és vitt egy javaslatot arról, hogy hogyan kell a határokat megvédeni. A javaslat arról szól, hogy hogyan kell egyszerre elkerülni a kvótát és önkéntes alapon segíteni azoknak, akik nem képesek megvédeni a határaikat – tette hozzá.

Mit kellene még tennem, hogy ön méltányolja a munkámat? – kérdezte.

Demeter Márta azt felelte, a miniszterelnök semmilyen érdemi lépést és semmilyen érdemi kezdeményezést nem tett. A kormányfő több csúcstalálkozón, többek között az úgynevezett mini csúcson sem vett részt – hangsúlyozta.

Orbán Viktor viszontválaszában hangsúlyozta, hogy a mini csúcsra a bevándorláspárti miniszterelnököket hívták meg. Hozzátette, Strasbourgban egy hasonló kérdést kapott, amikor megkérdezték tőle, miért nem volt ott a Pride-on. „Ugyanazt kellett volna válaszolnom ott, mint itt Önöknek. Mit kerestem volna én ott?” – fogalmazott. Mit keresett volna a magyar miniszterelnök a bevándorláspárti kormányfők mini csúcsán? – tette hozzá.