A migrációs áradat csak lelassult, de nem ért véget, „ebben a pillanatban is ostrom alatt állunk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a határvadászképzés második és harmadik ütemében kinevezett tiszthelyettesek ünnepélyes eskütételén.

Fotó: mti, koszticsák szilárd
Fotó: mti, koszticsák szilárd

Bár a napi híradások már nem tízezrekről, hanem csak néhány száz illegális határátlépőről szólnak, „mégsem dőlhetünk hátra”: csak annyi történt, hogy „két nagyobb roham között időt nyertünk” a védelmi vonalak megerősítésére, a határt védők toborzására, kiképzésére és szolgálatba állítására – fejtette ki a kormányfő, aki szerint „a vihar nem ült el, csak átmenetileg lecsendesedett”.
    
Hangsúlyozta: a határra nehezedő nyomás a következő években nem fog megszűnni, mert még mindig milliók készülnek arra, hogy a jobb élet reményében útra keljenek. Ám az ide készülők nem az itteni kultúra és szokások alapján akarnak élni, hanem a sajátjuk szerint, de európai életszínvonalon – jegyezte meg.
    
Orbán Viktor hozzátette, hogy az Európai Unióra nem lehet számítani, sőt ellenkezőleg, „ők inkább csak nehezítik a munkánkat”, így „csak magunkra számíthatunk, nekünk magunknak kell megvédeni a határainkat”.
    
Szerinte a migrációs válság addig tart, amíg a kiváltó okokat nem szüntetik meg, „mindaddig napirenden marad, amíg mindenhol be nem látták, hogy a migráció a terrorizmus trójai falova”.
    

A hazát, az otthonainkat, az asszonyainkat, a gyermekeinket, a szüleinket megvédeni sok évszázados erkölcsi parancs, amely a mostani pillanat komolyságát, emelkedettségét is adja – mondta a miniszterelnök, az esküt tetteket pedig – akik szavai szerint „a modern kor végvári vitézeihez” csatlakoznak – arra figyelmeztette: munkájuk és helytállásuk Európa és Magyarország békés jövőjének alapvető feltétele.
    
„Önök egyszerre a mai szabad magyar élet és a reménykeltő magyar jövő védelmezői” – fogalmazott Orbán Viktor.
    
Arra is kérte őket, hogy egyszerre legyenek határozottak és emberségesek, járjanak el a törvény szigorával, de az emberiesség parancsai szerint.
    
Kiemelte: a jogszabályok azokra a migránsokra is vonatkoznak, akik törvényellenesen akarják átlépni a magyar határt, „ez a valóság, és ezt nem írhatja felül semmiféle emberi jogi szépelgő handabanda”.
    
Orbán Viktor kijelentette: Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa. „Ha a világ azt látja, hogy meg tudjuk védeni a határainkat, ha azt látják, hogy a megerősített magyar határzár áthatolhatatlan, ha azt látják, hogy továbbra is ragaszkodunk törvényeinkhez, és egy pillanatra sem bizonytalanodunk el, akkor senki sem fogja megkísérelni, hogy törvényellenesen jöjjön Magyarországra” – mondta, jogos elvárásnak nevezve, hogy csak olyan ember léphessen Magyarország területére, akivel kapcsolatban tisztázták, ki ő és miért jött.
    
„Mi, magyarok olyan Európát akarunk, ahol a saját magyar életünket élhetjük. Az ilyen, kedvünk szerint való Magyarország első számú feltétele a biztonság”, amelyhez a törvényeket és az ország érdekeit elszántan védelmezőkre van szükség – zárta szavait a kormányfő.
    
A 462 tiszthelyettes rendőr eskütételén – amelyet a Hungexpón tartottak – a hozzátartozók mellett jelen volt Pintér Sándor belügy- és Simicskó István honvédelmi miniszter is.
    
A kormány tavaly augusztusban döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak háromezres létszámbővítéséről. Az országos toborzás szeptember 1-jén kezdődött.
    
A határvadászképzés első ütemében részt vettek január 12-én tettek esküt. Orbán Viktor akkor arról beszélt, hogy a határvédelem továbbra is kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági ügy.

MTI