Vona Gábor azt kérdezte Orbán Viktortól az Országgyűlésben, sportszerűnek tartja-e, hogy az „emberei” folyamatosan rongálják más pártok plakátjait.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

„Sportszerűnek tartja-e, hogy (…) a Jobbik elhallgattatására Ön megpróbálja törvénytelen eszközökkel felhasználni az Állami Számvevőszéket, a kormányhivatalokat, a rendőrséget, az ügyészséget?” – kérdezte. Szavai szerint a miniszterelnökben annyira elfogyott a bátorság a Jobbikkal kapcsolatban, hogy nem mer kiállni egy nyilvános vitára, hanem inkább „megpróbálja a Jobbik betiltását elérni”.

A kormányfő úgy reagált: a Jobbik egy reménytelen helyzetben lévő párt, „a hatalom érdekében a saját pártját egy milliárdosnak” eladó Vona Gábor mostani felszólalása pedig egy kétségbeesett kísérlet volt a kormány támadására. A pártfinanszírozásról, plakátügyről azt mondta: a kabinet ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, „mindenkinek lehet erről a kérdésről megfejtése, nekem az a véleményem egész egyszerűen, hogy önök bénák”.

Vona Gábor viszonválaszában azt idézte fel, hogy 15 évvel ezelőtt Orbán Viktor meghívta őt a polgári körébe, ahonnan a Jobbik párttá alakulása miatt lépett ki, de azóta is figyelte a kormányfőt, akitől sokat tanult, például néhány dolgot arról, hogyan kell kezelni politikai helyzeteket, de jóval többet arról, hogyan nem szabad.

A miniszterelnök ezt úgy kommentálta: mióta Vona Gábor eladta a pártját, „a nyakán póráz van, a póráz vége meg a gazdi kezében”, a Jobbik pártelnöke eközben azonban erkölcsi kiselőadásokat tart a parlamentben, ami abszurd.

MTI