A DK közleményt adott ki „Patyi András lemond – újabb Fidesz-zsoldos vezeti majd a választási bizottságot?” címmel.

Fotó: MTI, archív

Gyurcsány Ferenc pártja Patyi Andrásra „NER-huszárként” hivatkozik, és azon lamentál, vajon miután lemondott a Nemzeti Választási Bizottság elnöki posztjáról, ki kerülhet a helyére.

Elmélkedésük, amelyet Arató Gergely jegyez, fordulatos összeesküvés-elméletté kerekedik:

A Demokratikus Koalíció szerint nem véletlen, hogy Patyi a lemondását éppen a nyári szezonra időzítette. A testületben többen a szabadságukat töltik, így ő feltűnésmentesen adhatja át helyét utódjának, aki nyilvánvalóan hasonlóan NER-kompatibilis személy lesz, sőt, sejthetően a gondolata sem fog átfutni rajta, hogy a miniszterelnököt megbüntesse. Ráadásul Patyi András kezét továbbra sem engedi el a hatalom: jó eséllyel az egész akció célja, hogy ő legyen a közigazgatási bíróság elnöke, amihez a fideszes Hende Csaba és Bajkai István által benyújtott bírói törvény módosítása – amit csak »lex Patyi«-ként emlegetnek –, éppen kapóra jön. Így erre a pozícióra is egy megbízható pártkatona kerül majd, hogy a kormányzati szereplőket érintő ügyeket beidomított Fidesz-közeli bírók vizsgálják.

A lenyűgöző gondolatmenetet egy pazar libalegelős metaforával zárja a DK ihletett képviselője:

A DK szerint szégyen, hogy a választási bizottság és a közigazgatási bíróság egyszerre silányodik a miniszterelnök hűbéreseivel feltöltött libalegelővé, a jogkereső állampolgár pedig magára maradva semmi jóra nem számíthat a gondosan kiépített orbáni rendszerben.