Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az országnak és Debrecen városának is nagy siker a BMW-gyár építése – mondta Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Hozzátette: már kezdeményezte, hogy a térség önkormányzati vezetői kezdjék meg egy 2050-ig szóló vízió kialakítását, hogy irányítói lehessenek a fejlődésnek, amely a gyárépítés hatásaként tízezer új munkahelyet jelent majd a mintegy négyszázezres agglomerációban.

A világ egyik leginnovatívabb autógyártója jön hozzánk – hangsúlyozta a politikus, aki megemlítette: a helyszínkeresés hajrájában romániai és szlovákiai területekkel mérkőzött Debrecen.

A Kossuth rádió 180 perc című műsorában Kósa Lajos elmondta: az egymilliárd eurós gyárépítés körülbelül ugyanekkora mértékű beruházásokat vonzhat a térségbe a következő tíz évben.

A teljes beszélgetést a hirado.hu oldalon erre a linkre kattintva hallgathatja meg.

MKIK: a beruházás óriási előrelépés és lehetőség Debrecen számára 

A BMW debreceni beruházása óriási előrelépés és lehetőség, a térség erősödését hozza – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc műsorában.

Kiemelte, a magyar portfólió az Audi és a Mercedes mellett a BMW-vel bővül, és ez sikertörténet, mert olyan cég jelent meg, amelyet a világon mindenütt elfogadnak.

Szerinte az autóipari beruházás azt is magával hozza, hogy Debrecenben felerősödik a műszaki szakemberképzés, mert egyre több ilyen típusú munkavállalóra lesz szükség.

Arra kell törekedni, hogy Debrecenben és környékén elinduljon az autóipar számára szükséges munkaerő-piaci igényt kielégítő oktatás, képzés – hangsúlyozta az MKIK elnöke.