A kormány fontosnak tartja a nevelőszülői hálózat erősítését és fenntartását, ennek érdekében országos nevelőszülői kampány indul – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán a nevelőszülők találkozóján, a tokaj-hegyaljai Tolcsván.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fülöp Attila a miskolci görögkatolikus egyházmegye Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézménye által szervezett eseményen hozzátette, a nevelőszülői kampány első állomása Debrecenben lesz október 27-én. 

A rendezvényekre a nevelőszülőket, az ez iránt érdeklődőket várják, szeretnék felhívni a társadalom figyelmét erre a hivatásra, minél többeknek bemutatni, továbbá megerősíteni társadalmi megbecsülését. 

Az államtitkár kiemelte, a nevelőszülők akkor segítenek, amikor a legnagyobb bajban van egy család. Azt vállalják, hogy átmenetileg átveszik a gyermek nevelését, ha kell, akár tizennyolc éves koráig.

Fülöp Attila úgy fogalmazott: a gyermek felnevelésén túl a nevelőszülők tevékenysége „nemzetépítő tevékenység” is; az országban mintegy 15 ezer gyermeket gondoz 5200 nevelőszülő.

Kitért arra, hogy 2014 januárjától a nevelőszülői hivatás gyakorlása foglalkoztatási jogviszony keretében történik, ám fontos a „lelkiség, az elhivatottság”.