Dienstmann Tamás, a Horizont Global Kft. tulajdonosa egy olyan otthonteremtési program megvalósításán dolgozik, amellyel sok, családalapítás előtt álló fiatal álma válhatna valóra. Szeretné Orbán Viktor miniszterelnököt segíteni abban a tervében, hogy egyetlen fiatal se változtassa meg családalapítási terveit csak azért, mert gazdasági, anyagi nehézségekbe ütközik.

Az építési vállalkozó tavaly decemberben, az MTVA „Jónak lenni jó” adománygyűjtő kampányának keretében jelentette be, hogy egy többgyermekes nagycsaládot szeretne megajándékozni, egy energiatakarékos, kulcsrakész otthonnal. A kezdeményezés mellé rengeteg cég és civil szervezet állt: többek között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A 160 négyzetméteres, 40 millió forint értékű ház a június 9-ei alapkőletételt követően három hónap alatt készült el. A szeptemberi ünnepélyes átadón Dienst­mann Tamás azt mondta, a házra úgy tekint, mint a magyar összefogás szimbólumára, hiszen felsorolni is lehetetlen, hogy mennyien álltak a nemes ügy szolgálatába. Wittner Mária 1956-os szabadságharcos pedig arról beszélt, hogy Dienstmann Tamást visszahúzta a szíve és a hazaszeretete Magyarországra, ami nagy szerencse, hiszen azok közé tartozik, akik képesek a magyar népet felemelni. 

Adományház

Az adományház boldog tulajdonosa a Tódor család lett, akik a lehető legjobbkor kapták a segítő kezet. Tódor Tibor és felesége, Tódor Gyöngyi 2011-ben költöztek Csíkszeredáról Budapestre, mert úgy vélték, Magyarországon jobb lehetőségeik lesznek. A fiatal házaspár kezdetben albérletből albérletbe vándorolt, majd 2014-ben megszületett első gyermekük, Milán. 2017-ben lakáspénztári megtakarítással és családjuk segítségével sikerült egy soroksári kis lakás önrészét összegyűjteniük, és hitelre megvenniük.

– Amikor véget ért a bizonytalan albérleti létünk, úgy gondoltuk, nyugodtan jöhet a második gyermekünk. Csakhogy hirtelen nem egy baba, hanem hármas ikrek születtek – mondta a Demokratának Tódor Gyöngyi, akit Dienstmann Tamással együtt kerestünk fel.

Az újonnan vásárolt lakás az immár hatfősre bővült családnak ismét kicsi lett. Amikor kölcsönök és a rokonok által összeadott pénzből sikerült egy telket vásárolniuk Soroksáron, kedvezményezettjei lettek a felajánlásnak. A négyszobás, két fürdőszobás soroksári háznak egy negyvenhat négyzetméteres amerikai konyhás nappalija és egy harmincöt négyzetméteres terasza van.

– Már három hónapja lakunk itt, de még mindig olyan érzésem van, mintha csak nyaralnánk valahol egy szép szállodában. A mai napig hihetetlen, hogy ez a ház a miénk – mondja.

Dienstmann Tamás napi kapcsolatban van a családdal, rendszeresen érdeklődik, miben tudná őket segíteni. Gyöngyi azt mondja, most egy biztonsági ajtó felszerelése lenne a legfontosabb, hogy a járni tanuló ikrek le ne essenek a nappali lépcsőjén. Dienstmann Tamás azonnal telefont ragad és intézkedik, hogy az édesanya kívánsága minél hamarabb teljesüljön.

Bizonyos esetekben azonban még a több évtizedes építkezési kapcsolatai ellenére is tehetetlen. Az adományházba a család már szeptemberben beköltözött, de még mindig nincs megoldva a közművekre való rácsatlakozás, és nem zárult le a kémény engedélyeztetése sem, így télen a kandallót sem tudják használni.

– Mi három hónap alatt felépítettük a házat, és a család három hónapja várja, hogy a gáz­órát beszereljék, pedig a rácsatlakozás itt van a sarkon. Ezzel a bürokráciával nem tudom, mit tehetek. Sajnos a bankrendszer sincs felkészülve arra, hogy a házak ilyen rövid idő alatt felépülnek. Mi lesz akkor, ha a közeljövőben már 3-4 hét alatt elkészülnek a házaink? – kérdezi kicsit elkeseredve.

Dienstmann Tamás elkötelezett támogatója a kormány családpolitikai intézkedéseinek. Élete célja, hogy a fiatal, családalapítás előtt álló pároknak segítsen az otthonhoz jutásban úgy, hogy a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (csok) is fel tudják használni. 

Dienstmann Tamás 16 évesen vett részt az 1956-os forradalomban. Amikor az orosz katonák fegyverrel a kezében elfogták, sikerült megszöknie és Nyugatra menekülnie. Kanadában telepedett le, ahol három évtizeden át a sport, azon belül a kajak töltötte ki életét: kilencszeres kanadai és négyszeres észak-amerikai bajnok lett. Az 1976-os montreali olimpián a kajak-kenu versenyek szervező-igazgatója volt, ezt követően több olimpián is felkérték szervezési és építési tanácsadónak.
1992-ben tért haza Magyarországra. Céget alapított, majd Amerikából megvásárolt egy ott is újonnan bevezetett modern, acélszerkezetes építési rendszert, amely a Horizont márkanevet kapta. A mai napig dolgozik a Horizont-technológia továbbfejlesztésén.

Az építési rendszer

A Horizont építési technológiáról már a cég telephelyén mesél nekünk. Ez az energiatakarékos, acélszerkezetes építéstechnológia mára szerte a világon elterjedt. Tartóssága és ellenálló képessége miatt népszerűvé vált az építtetők körében, főként családi házak építésére, de köz- és gazdasági épületek kivitelezésére is használják. A kilencvenes évektől a gazdaságossági, környezetvédelmi szempontok felértékelődése és az energiatakarékos házak iránti növekvő igény miatt komoly fejlődésen ment keresztül a technológia, ezáltal az egyik legkörnyezetkímélőbb és legenergiahatékonyabb építőipari megoldássá vált. Magyarországon Dienstmann Tamás 1997 óta a technológia kizárólagos tulajdonosa és továbbfejlesztője.

Az építési rendszer sok év kutatómunkájának és fejlesztésének eredménye. A technológia alkalmas új épületek, épületrészek kivitelezésére, valamint meglévő épületek hozzáépítésére, bővítésére és tetőterének beépítésére. Például a szocialista kockaházakból tetőtér-ráépítéssel modernebb társasházat lehet létrehozni. A rendszer rendkívül flexibilis, bármilyen szerkezettel tervezett építményre adaptálható, és a gyártás milliméteres pontossággal kivitelezhető. Téglára tervezett ház esetén a tervek könnyen módosíthatóak Horizont-acélszerkezetre. A cég mérnökei a Műegyetem közreműködésével fejlesztett szoftver alapján készítik el a ház szerkezetének gyártmány- és kivitelezési tervét. Az acélszerkezet-elemeket, profilokat a saját tervezésű és gyártású gépeiken gyártják le.

1997 óta négy kontinens tizenegy országában több mint kétezer épület jött létre Horizont-technológiával, amelyet már oktatnak a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán. Az acélszerkezetes technológia a hagyományos építkezésnél gyorsabb építést tesz lehetővé. Minimum kettő, de akár három Horizont típusú ház is elkészül, amíg egy hagyományos ingatlan megépül. Egy átlagos családi ház szerkezete a födémmel és a tetővel együtt akár egy hét alatt felállítható, az épület pedig három hónap alatt kulcsrakészen átadható.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fészekház program

A soroksári adományház a Fészekház program első lépése, amelynek célja hazánk demográfiai problémájának enyhítése. Dienstmann Tamás olyan országos hálózat kiépítésén dolgozik, amely lehetővé teszi, hogy Vas megyétől Békés megyéig minél rövidebb idő alatt minél több ház felépüljön olyan fiatal párok számára, akik nem rendelkeznek megfelelő anyagi háttérrel. A Fészekház program célja, hogy a fiatalok a piaci árnál nagyságrendekkel olcsóbban jussanak olyan családi házhoz, amelyet részben saját kezűleg vagy kalákamunkával, hetek alatt felépíthetnek.

A Fészekház prototípusának felépítését kamerával rögzítik, hogy az összeszerelést a lehető legrészletesebben dokumentálni tudják. A felvétel alapján a Pécsi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem olyan alkalmazást fejleszt, amely nélkülözhetetlen segítséget nyújt a ház összeszerelésében. Használatával lépésről lépésre nyomon követhető, melyik elemet hová és hogyan kell illeszteni. Mivel szerelni elég nehézkes úgy, hogy közben a mobiltelefonunkkal böngésszük a használati útmutatót, ezért a cégtől bérelhető szerszámosláda tartalmaz majd egy speciális tabletet. Dienstmann Tamás szerint egy Fészekház megépítése könnyebb, mint bármely lapra szerelhető bútor összeszerelése: még azok is össze tudják rakni három-négy hét alatt, akik életükben nem jártak építkezésen. 

A cég önköltségi áron fogja a Fészekház programot működtetni, amely lehetővé teszi, hogy a ház lényegesen olcsóbb legyen a piaci árnál. A végső ár függ attól is, hogy az építőanyag-gyártó és -forgalmazó cégek mennyire lesznek partnerek a nemzeti összefogásban. Tárgyalások folynak a legnagyobb cégek vezetőivel, hogy a szigetelőanyagtól a gipszkartonig stb. önköltségi áron jussanak hozzá. Azt mondja, a Fészekház program kedvező fogadtatásra talált, ezért jó oka van az optimizmusra. A sorozatgyártás is tovább csökkentheti az önköltségi árat. A cégvezető öt éve dolgozik a sorozatgyártás technológiáján, hogy egy ház elemeit minél gyorsabban legyártsák. Jövő év elejére a tízszeresére növekszik a cég profilgyártó kapacitása. 2019 nyarára minden készen áll ahhoz, hogy a Fészekházak egy országos programként elinduljon. 

Azt mondja, egyetlen ellensége a bürokrácia, amelynek lebontásában Orbán Viktor miniszterelnök segítségét szeretné kérni.

– Ha a magyar hatóságok nem teszik lehetővé, hogy a Fészekház program gördülékenyen megvalósuljon, akkor kénytelen leszek azt külföldön létrehozni. Egy osztrák nagyvállalkozó évek óta szeretné, hogy dolgozzunk együtt Ausztriában. Ez egyelőre meg sem fordul a fejemben. Életem célja, hogy rengeteg magyar kisgyereknek lehessek a tiszteletbeli nagypapája. Szeretném a miniszterelnök urat támogatni abban, hogy megvalósulhasson az egyik nagy terve, miszerint olyan Magyarországot képzel el, ahol egyetlen fiatal sem változtatja meg családalapítási terveit csak azért, mert gazdasági, anyagi nehézségekbe ütközik – magyarázza a cégtulajdonos. 

Dienstmann Tamás a világ egyik legirigyeltebb emberének tartja magát, mert a hobbijának szentelheti életét. Azt mondja, nem a pénz motiválja, talán ezért is érzi úgy, hogy soha életében nem volt boldogabb. A cég telephelyén lakik egy 18 négyzetméteres szobában, míg csepeli, 370 négyzetméteres kertes házát felajánlotta három család számára. Nekik nagyobb szükségük van rá, mint nekem – mondja.