Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szerint visszás, hogy olyan oktatáskutatók tiltakoznak, akik pályázati alapon korábban lehetőséget kaptak oktatással kapcsolatos tanulmányok kidolgozására.

Az államtitkár egy más témájú budapesti sajtótájékoztatón reagált arra, hogy a Tanítanék mozgalom hétfő estére tüntetetést szervez.

Palkovics László elmondta: a tüntetők között vannak, akik 2002 és 2010, illetve 2010 és 2015 között részt vettek szakmai anyagok kidolgozásában, és akik a saját Facebook-oldalukon maguk is kétségbe vonják a PISA-teszt eredményét.

Közölte: továbbra is arra bátorít mindenkit, aki Magyarországon fontosnak tartja az oktatás ügyét, hogy vegyen részt a közös munkában a köznevelési kerekasztalon.

MTI