A Párbeszéd Magyarországért kiszáll a baloldali pártok előválasztásokról szóló tárgyalásaiból – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján a párt társelnöke.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

Szabó Tímea döntésüket azzal indokolta, hogy szerintük az MSZP és a DK nem érdekelt az előválasztásban. Ezzel véget érnek az általuk kezdeményezett ilyen témájú tárgyalások, de továbbra is nyitottak az egyeztetésre minden olyan párt és szervezet felé, akik hisznek a kormányváltásban – mondta. Kérdésre válaszolva ezen szereplők közé sorolta az LMP-t, az Együttet és a Momentum Mozgalmat.
    
A független képviselő pártja legfontosabb célkitűzésének a kormányváltást nevezte. Emlékeztetett, hogy a kvótareferendum után hirdették meg az előválasztásokról szóló tárgyalásokat, ahol sikerült összehozniuk a baloldali ellenzéki pártok vezetőit. Szavai szerint ezen bemutatták saját koncepciójukat, az MSZP viszont néhány hónap múlva olyan javaslatot ismertetett, amely leginkább „a civilek kizárására” irányult, a DK pedig azóta sem állt elő az elképzeléseivel.
    
A tárgyalások leginkább egy értékalapú megállapodás szövegezésével teltek ahelyett, hogy megalkották volna az előválasztás részletszabályait – folytatta Szabó Tímea.
    
Hozzátette: az elmúlt hetek hírei alapján arra következtetnek, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) nem annyira elkötelezett az előválasztásban, mint azt korábban kommunikálták. Az MSZP lehetséges miniszterelnök-jelöltje, Botka László karácsony előtt már nyilvánosan is jelezte, hogy nem pártolja az előválasztást, miközben a sajtóban olyan, hivatalosan meg nem erősített hírek is megjelentek, hogy a szocialisták és a DK megállapodtak a budapesti választókerületek elosztásáról – emelte ki Szabó Tímea, megjegyezve: Gyurcsány Ferenc DK-elnök pedig az „összes ellenzéki párt vezetőit pszichiáterhez küldte és azt mondta, ha tetszik, ha nem, megállapodás ide vagy oda, ő bizony elindul a választásokon”.
    
A Párbeszéd továbbra is azt szeretné elérni, hogy mind a 106 egyéni választókerületben csak egy baloldali ellenzéki jelölt induljon, akiket előzetes versenyben választanak ki a pártok – szögezte le.
    
Kérdésre válaszolva Szabó Tímea azt mondta, nem tudják miért várt másfél hónapig a pártokkal való egyeztetés elkezdésére a szocialista Botka László. Hozzátette, a szegedi polgármesterrel bármikor szívesen beszél, de tárgyalni csak akkor hajlandóak, ha a politikus nyitott arra, hogy a szavazók bevonásával válasszák ki a közös ellenzéki jelölteket.
    
Elmondta, a Párbeszéd jelenleg 75 körzetben tudna egyéni jelöltet állítani, de tavaszra mind a 106-ban lesz saját jelöltjük, és megnevezik majd saját miniszterelnök-jelöltjüket is.

(MTI)