Fotó: MTI/Illyés Tibor, illusztráció

A fővárosi Városliget lesz a fő helyszíne azoknak a rendezvényeknek, amelyeket pártok szerveznek május elsejére, a munka ünnepére.

Az MSZP a hagyományaihoz híven a Városligetben ünnepel, Kormányváltó május 1. címmel. Délután kettőkor mond beszédet Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Molnár Gyula pártelnök és Botka László szegedi polgármester, akit a szocialisták miniszterelnök-jelöltnek javasolnak.

A szocialisták majálisán gyerekprogramok, koncertek is lesznek. A politika iránt érdeklődők több sátorban is meghallgathatják az MSZP véleményét különböző ügyekben, lesz sátra az országgyűlési frakciónak és az Európai Parlamenti szocialista képviselőinek is.

A Jobbik Budapesti Nemzeti Majális címmel tart ingyenes rendezvényt hétfőn a Hajógyári-szigeten. Az ellenzéki párt elnöke, Vona Gábor 10 órakor a néppártosodásról tart előadást, majd a Jobbik alelnökei beszélnek: Gyöngyösi Márton a bérunióról, Z. Kárpát Dániel a betelepítésről, Sneider Tamás pedig az elszegényedésről.

A közéleti programok mellett gyerekprogramokkal, hagyományőrző bemutatókkal, koncertekkel várják az embereket.

Az LMP is a Városligetben tarja rendezvényét hétfőn, idén a teljes programot a liget megóvásának és az erről szóló népszavazási kezdeményezésüknek szentelik. A délelőtt folyamán a referendum benyújtója, Moldován László VII. kerületi LMP-s önkormányzati képviselő, valamint Jancsó Andrea országos elnökségi tag, IX. kerületi önkormányzati képviselő tart sajtótájékoztatót a témában.

A Demokratikus Koalíció szintén a Városligetben, az Olof Palme Ház főbejárata mögötti réten tartja rendezvényét. Délben a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc mond beszédet.

Az Együtt elnöke, Juhász Péter az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma meghívására a szakszervezetek városligeti majálisán és 11 órától az ott szervezett politikai-közéleti fórumon vesz részt.

A Párbeszéd Magyarországért a városligeti Királydombon tartja május elsejei rendezvényét 10 órától. Fél 2-től Karácsony Gergely társelnök és Majtényi László volt ombudsman beszélget Az Orbán-rezsim után címmel.

A Magyar Liberális Párt és a Liberális Fiatalok Társasága (Lift) a város több pontján egész napos akció keretein belül hívja fel a figyelmet Magyarország európai uniós csatlakozásának 13. évfordulójára. Negyed kettőkor Sermer Ádám, a Lift elnöke tart sajtótájékoztatót.

MTI