Fotó: MTI, archív, illusztráció

A brüsszeli tervekről szóló kormányzati plakátkampány minden elemében tartható, pontos és igaz állításokat tartalmaz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A miniszter úgy fogalmazott: az európai közéletnek, az Európai Bizottságnak és az Európai Néppártnak is képesnek kell lennie az önkritikára.

A most véget érő ötéves uniós ciklus ugyanis szerinte úgy jellemezhető: a migránsokat nem sikerült kint tartani, az Egyesült Királyságot pedig nem tudták bent tartani. A brüsszeli testület pedig az Európában történtekért nem háríthatja át másra a felelősséget – mondta.

Gulyás Gergely azt is megjegyezte: Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök mindent megtett azért, hogy kizárassa a Fideszt a néppártból, és ezt most, a kampányidőszakban a nyilvánosság elé is tárta. A miniszter kijelentette: a Fidesz mindig lojális volt az Európai Néppárthoz.

A plakátkampányra vonatkozó kérdésre közölte továbbá, hogy a kormány az összes választót meg fogja keresni levélben, és tájékoztatja őket a plakátkampány részleteiről.

A Miniszterelnökség vezetője egy új kézilabdacsarnok felépítéséről is beszámolt. Azt közölte, hogy egy több mint 20 ezer szurkolót befogadni képes multifunkciós csarnok épül Budapesten a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságra (Eb).

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a csarnokot – amelynek 2021 őszére el kell készülnie – nem csupán az Eb indokolja, hanem Budapest kulturális és sportélete is. Kérdésre közölte, legkésőbb idén ősszel dönteni kell a kivitelezőről, jövő év elején pedig meg kell kezdődnie az építkezésnek.

Arról is szólt a miniszter, hogy a kormány döntött a jövő évi dubaji világkiállítás magyar pavilonjának felépítéséről, amelyhez – mondta – felgyorsított engedélyezési eljárásokra lesz szükség.

Gulyás Gergely hozzátette, hogy várhatóan mindkét beruházásról jogszabály születik majd.

A kérdések között az Áder János államfő által létrehozott alapítványnak biztosított kormányzati támogatásról Gulyás Gergely azt mondta: a köztársasági elnök a környezet védelmére hozott létre alapítványt, ez a cél pedig pártok felett áll.

A venezuelaiak befogadásáról szóló hírekre a Miniszterelnökség vezetője úgy reagált: magyarokról van szó, „a magyarokat pedig Magyarországon nem tekintjük migránsnak”. Megjegyezte továbbá: a kormány már tavaly áprilisban kommunikálta, hogy magyar családok érkeznek Venezuelából. A dél-amerikai országban jelentős magyar kolónia él – tette hozzá, azt is tudatva, hogy még körülbelül 30 családot szeretnének Magyarországra hozni Venezuelából.

Orbán Viktor miniszterelnök hét eleji izraeli látogatásával kapcsolatban a tárcavezető azt közölte: a Jeruzsálemben nyíló magyar külgazdasági képviseletet diplomáciai státusszal hozzák létre.

Szintén kérdésre elmondta: Magyarország javasolja, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban civil szervezetek ne kapjanak központi brüsszeli támogatást. A pénzosztásnak ugyanis az az egyik következménye szerinte, hogy olyan szervezetek jutnak jelentős forrásokhoz, amelyek kritizálják a bevándorlást elutasító országokat.

Arra a kérdésre, hogy érkezett-e már pénz az Európai Bizottságtól – amit korábban bejelentettek – a határvédelemre, azt felelte: csak ígéreteket kaptak, pénzt nem.

A magyar kormány politikáját – például a családvédelmi akciótervet – érő svédországi bírálatokról Gulyás Gergely azt mondta: a kormány arra törekszik, hogy minden EU-s tagállammal korrekt viszonyt ápoljon, de az ország belpolitikájába durván beavatkozó, kirekesztő véleményeket sosem fogja válasz nélkül hagyni. Svédország olyan mértékű intoleranciát mutat Magyarországgal szemben, amely demokratikus keretek között nehezen fogadható el – jelentette ki.

A Magyar Tudományos Akadémia intézethálózatával kapcsolatban a miniszter megerősítette: a kormány célja, hogy az összes K+F forrást egységesen költsék el.