A túlóratörvény ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át békésen zajlott, de este a Budapesti Rendőr-főkapitányság már azt közölte: a tüntetők agresszívvé váltak, ködgyertyát dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak.

Tamás Gáspár Miklós filozófus felszólal a tüntetésen (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették: többeken maszk van, de a szervezők hangosbemondókon a tüntetés elején azt kérték, vegyék le azt, vállalják arcukat. A demonstrációt a Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet nevű diákcsoport hirdette meg.

A tömeg nem sokkal 6 óra után indult el a Kossuth térről. Onnan a Margit hídon keresztül átvonultak Budára, majd a Bem rakparton haladva a Lánchídon át visszamentek Pestre, a József Attila utca, Erzsébet tér, Andrássy út, Oktogon, Nyugati tér útvonalon mentek tovább.

A Markó utcában az ügyészség épülete előtt rövid időre megálltak, és azt skandálták, „szabad bíróságot”. Innen a tömeg a kis utcákon keresztül visszaérkezett a Parlament előtti Kossuth térre. A tüntetők csaknem teljesen megtöltik a teret. A tömegben feltűntek magyar és uniós lobogók, Momentum-, Jobbik-, LMP- és Párbeszéd-zászlók.

A Parlament főlépcsőjét több sorban védik a rendőrök.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A rendőrség honlapján azt írták: a Kossuth téren az egyre agresszívebben viselkedő tüntetők provokálják a rendőröket, és ködgyertyát dobtak a rendőrsorfal közé.

A rendőrök parancsnoka a beosztott állomány testi épségének védelme érdekében elrendelte a védőfelszerelés használatát. A rendőrök testpáncélt, védősisakot vettek fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság később azt közölte: a tüntetők nekimentek a rendőrsorfalnak, miközben zászlórúddal, üres flakonokkal dobálták a rendőröket. A rendőrség a sorfalára nehezedő nyomás visszaszorítása érdekében könnygázsprayt alkalmazott.

A rendőrök egy embert hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítottak – írták.

Fegyőr füstgránátot dobott a rendőrökre

A Momentum elnöke dobott füstgránátot a rendőrökre – adta hírül a 888.hu.

Füstgránátot dobtak a rendőrök közé. Fekete-Győr András Momentum elnök is meggyújtotta a gránátot. Azt mondta: nem bán semmit, bizonyos esetekben ilyen eszközökhöz kell nyúlni a hatékony tiltakozáshoz.

A Momentum elnöke mellett jobbikos, párbeszédes szimpatizánsok is provokálják a rendőröket, akik könnygázzal próbálják visszább szorítani a „tüntetőket”.

A helyszínen többek között feltűnt Sneider Tamás, Mirkóczki Ádám és Hont András (a HVG propagandistája) is.

888.hu