Randevú egy életen át

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Február 10-én kezdődik az idei Házasság hete, amelyet immár tizenkettedik alkalommal rendeznek keresztény egyházak és civil szervezetek, hogy felhívják a figyelmet a házasság és a család értékeire, illetve segítséget nyújtsanak a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal küzdőknek. A rendezvény idei arcai dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta gimnáziumi tanár. A mottójuk: Randevú egy életen át! Öt gyerekük és tizenkét unokájuk van.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

– Házasulandó pároknak tartanak tanácsadást, illetve házaspároknak szerveznek wellness lelkigyakorlatot. Miért fogtak ebbe bele?

Gorove Kriszta: – Amikor megismerkedtünk, én tizennégy éves voltam, Laci három évvel idősebb. Két évre rá kérte meg a kezem, de csak az egyetem után akartunk összeházasodni, egyszóval volt időnk, szerettünk volna jól felkészülni. Nem sikerült igazán, és főleg azért nem, mert nem találtunk valódi segítséget akkoriban, a nyolcvanas évek elején. Az egyházi felkészítés is csak egy-két alkalmat jelentett, nem volt még házasságterápia, vagy könyvek a témában, miközben láttunk házasságokat széthullani magunk körül. Elhatároztuk, hogy a miénk lesz a legjobb és legboldogabb házasság, de belesétáltunk jó pár csapdába.

– Most könnyebb felkészülni? Nagyjából mindenféle tanács elhangzik, és az ellenkezője is.

G. K.: – Minden olyan irányzaton, amelyik arra fókuszál, hogy egy pár együtt maradjon, és boldog legyen, érdemes elgondolkodni. Mi a saját tapasztalatainkat osztjuk meg. Akkor határoztuk ezt el, amikor Lacit diakónussá szentelték.

Gorove László: – Igazából a siker a páron múlik, nem a felkészítésen. Ha valaki elkezd tudatosan foglalkozni ezzel a témával, akkor azért megindul egy beszélgetés, kérdések és válaszok születnek a pár tagjai között, ez már sokat számít. Huszonöt év alatt körülbelül 1600 párnak beszéltünk valamilyen formában arról, hogyan lehet boldog házasságban élni, és itt a válási statisztika öt százalék alatt van, tehát sikeres lehet a felkészülés. Három vonalon működünk, egyrészt négyesben beszélgetünk házasulandó párokkal, ami nagyrészt gyakorlati kérdésekről szól, például hogyan lehet jól kommunikálni, ünnepelni, időt kettesben tölteni, beszélgetünk a gyerekvállalásról és a szexualitásról. A másik irány a csoportos előadás-sorozatok, a harmadik pedig a hétvégi programok szervezése, ez amolyan házasságfrissítés, a kapcsolat mélyítéséről szól. Fontos, hogy nem vagyunk házasságterapeuták, tehát nem a krízisben lévő házasságok megmentésére ajánljuk ezeket.

– Az őszinte kommunikáción kívül mi a jó házasság titka?

G. K.: – Amit mi tudunk mondani, és a mottónk is, a heti egy randevú, havi egy hétvége kettesben, évi egy hét, tízévente egy év. Persze, ez szabadon kezelendő, mert nehezen vehet ki szabadságot egy évre az ember, pici gyerekek mellől sem lehet elmenni egy hétre, de ha egy pár nem is igyekszik, akkor az a heti egy randi sem jön össze, és végül már akkor sem mennek kettesben nyaralni, amikor megtehetnék. Emellett arra próbáljuk rávenni a párokat, hogy vegyék észre azokat a jeleket, amikor több időt kell szánni a kapcsolatra.

G. L.: – Valóban leginkább a kommunikáció hiánya miatt hidegülnek el egymástól a házasfelek. Ennek rengeteg oka van, az emberek sokáig dolgoznak, hazaviszik a munkát, közben időt vesznek el maguktól a mobiltelefonon elérhető közösségi oldalakkal is. Ennek következményei nem feltétlenül látszódnak azonnal. Lehet, hogy egy házaspár nagyon jó csapatként működik, jól megosztja a munkát, házat épít, gyereket nevel, elindítja őket az életben, szakmát ad nekik, mindemellett szülőket ápol, le a kalappal. Csak közben elfelejt párnak maradni. Sok idősebb házaspár végül nem tud mit kezdeni egymással, mert eltelt 30-40 év úgy, hogy nem voltak kettesben, és nem beszélgettek.

– A jó kommunikációhoz tisztában kell lenni a saját érzéseinkkel, felismerni azokat, tudni kimondani. Ez nem emberfüggő?

G. L.: – De számít a próbálkozás. Amikor elkezdtük ezeket a randiestéket, akkor például nekem, férfiként nem volt egyszerű kitalálni, hogy egyáltalán miről beszélgessünk. Sose voltam az a nagy érzelemmesélő, de például rájöttem, hogy Krisztának jólesik, ha bizonyos benyomásokat újra elmondok ezeken az estéken, amelyek egyébként hét közben már elhangzottak. Ha például főzött valami finomat, vagy tetszett, ahogy felöltözött. Arra szoktuk a párokat biztatni, hogy nem baj, ha nem tudják pontosan megfogalmazni, de ha diszkomfortérzésük van, kezdjenek el beszélni róla. És ne féljenek attól, hogy megbántják vele a másikat. Szerintünk nincs tipikus férfi vagy női kommunikáció, de van különbség a kettő között. Például a nő azt gondolja, ha szeret a férfi, akkor kitalálja, mit akarok. Nem baj, ha valóban kitalálja, de az sem baj, ha egy nő elmondja, mire vágyik. A probléma inkább az időhiány. Sokszor mi is tapasztaljuk, hogy pörög a hét, hiába van randieste, csak akkor nyílunk meg, amikor elmegyünk egy egész hétvégére. Csak szombat estefelé kezd a hátunk mögött maradni minden, akkor kezdenek előjönni mélyről dolgok.

– És a boldog kapcsolathoz tényleg elég randevúzni?

G. K.: – Nem csak arról van szó, hogy elmegyünk valahova, és unottan nézünk egymásra. Készülünk rá, felöltözünk, kitaláljuk, mit csináljunk. Fontos, hogy legyen benne szenvedély, romantika, az a vibrálás, ami a kapcsolat elején volt.

G. L.: – Szokták azt is mondani párok, hogy unalmas az egész, olyan semmilyen. Általában az baj, hogy sok mindent rutinból csinálunk. Ilyenkor meg szoktuk kérdezni, mikor próbáltak ki valami újat az életükben, mikor történt velük valami, ami előtte még nem. Egy pszichológus-professzornő, Ayala Ma­lach Pines írt egy könyvet a páros kiégésről. Szerinte úgy lehet megelőzni, ha megvannak a kapcsolat gyökerei, vagyis a bizalom egymásban, és mellette lehetnek szárnyaink, ami azt jelenti, hogy a párom támogat önmagam kiteljesítésében.

– Önöknél mi okozott krízishelyzetet?

G. K.: – A legmélyebb az volt, amikor három gyerekünk volt, és úgy éreztem, hogy ha nem változtatunk valamit az életstílusunkon, akkor én összepakolok és elmegyek. Úgy éreztem, nem beszélgetünk. Lacit először meg kellett győznöm arról, hogy ez tényleg így van, mert nyilván azt válaszolta, mi az, hogy nem beszélgetünk, hát éppen most is azt tesszük. De aztán elkezdtük keresni, hol csúszik el ez a kommunikáció. Akkor ajánlotta nekünk valaki ezt a heti egy randit.

– Az mennyire nehezítette vagy könnyítette meg a házasságukat, hogy Laci mentősként dolgozott?

G. L.: – Kiszámíthatatlan volt, de alapvetően heti kétszer huszonnégy órát dolgoztam, vagyis a hét napból ötöt itthon tudtam lenni. Ez a kicsiknél nagyon jó, ilyenkor néha óvodába se vittük őket, és együtt voltunk. Sok házasságban probléma a magánidő és a hobbi kérdésköre. Az, hogy gyakorlatilag az egész házasságunk alatt heti legalább egy éjszakát nem töltöttem itthon, lehetővé tette nekünk az énidőt is. Mert a készenléti szolgálatban sok üresjárat van, így tudok olvasni, elő­adásokra készülni, jegyesoktatásra anyagot gyártani, ami nekem kikapcsolódás. Ilyenkor pedig Kriszta például meghívhatja a barátnőket.

– Volt szó az újdonságokról az életben. Folyamatosan stimulálni kell önmagunkat?

G. L.: – Ez nem jó szó. Nem trükköket vagy önátveréseket kell végrehajtani. Csak ne engedjük a kapcsolatot ellaposodni.

G. K.: – Fontos az örömszerzés. Ez sokszor eltűnik a házasságokból, vagy megáll ott, hogy szereti a férjem a rántott húst.

G. L.: – Átveszi az önzés azt a fajta önzetlenséget, amit annak idején a tüzes szerelem előhívott. Amikor udvaroltam, nem volt probléma, hogy mínusz húsz fokban és hóban hajnali kettőkor hazakísérjem a buliból. Ha most délután hatkor felhív, hogy nem tudnék-e érte menni két sarokkal arrébb, akkor hajlamos vagyok azt mondani, ne már, ebben a hidegben.

– Könnyűnek tűnik, hogy egy nőt hogyan kell meglepni romantikusan. De mit jelent ez egy férfi számára?

G. L.: – Egy férfi a munkahelyén adott esetben napi nyolc-tíz órán keresztül csupa csinos nő között mozog, és amikor hazajön, ott áll vele szemben valaki lógó, zsíros hajjal, kitaposott papuccsal, és a kezébe nyom egy gyereket, hogy most te jössz. Hát ez nem romantikus. Nyilván nem arra gondolok, hogy mindennap miniszoknyában és tűsarkúban kell otthon várni egy férjet, de jó azt érezni néha, hogy az a nő nagyon várt haza, engem mint férfit. De ha azt szeretnéd, hogy a feleséged csinos és kívánatos legyen, akkor kezeld úgy. Ezek hatnak egymásra.

Lapszám: