A legújabb népesedési adatok némi reményre adnak okot, emellett biztató, hogy a munkavállalási célú kivándorlás jelentősen csökken, és nőtt a visszatelepülők száma is – mondta a KDNP frakcióvezetője demográfiai témájú, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Harrach Péter a népesedési helyzetet az első számú nemzeti sorskérdésnek nevezte, emlékeztetve, hogy körülbelül 40 éve kezdődött el az a folyamat, hogy többen halnak meg, mint ahányan születnek.

Az utóbbi évek pozitív eredményei közé sorolta a gyermekvállalási kedvet jelentő teljes termékenységi arányszám 1,5-re emelkedését, a házasságkötések számának növekedését, továbbá a válások és az abortuszok számának csökkenését.

Még hosszú éveknek kell eltelniük, hogy évtizedek negatív jelenségeit pozitívvá formálják – tette hozzá.

A külföldi munkavállalásról a KDNP frakcióvezetője kiemelte: a folyamat kezd visszafordulni, vagyis jelentősen emelkedik a visszaköltözők száma, a kivándorlóké pedig csökken.

Az Eurostat adataira hivatkozva azt közölte: valamivel 300 ezer fölötti a külföldön munkát vállalók száma, ami 5,2 százalékos arányt jelent a magyar munkaképes lakosság körében. Jelezte, hogy például Romániából, Bulgáriából vagy a Balti-államokból többen mennek külföldre dolgozni.

Harrach Péter úgy összegzett, jelentős demográfiai változásokra van szükség, ami elsősorban a közgondolkodástól, a gyermekvállalási kedvtől, a családbarát környezet kialakításától függ, de a kormányzatnak is van feladata, például a családok anyagi támogatása.