Az LMP csatlakozott az MSZP kezdeményezéséhez, hogy tartson az Országgyűlés rendkívüli ülést nyáron.

Fotók: MTI, archív, szerk.

A szocialisták annak érdekében kezdeményezték a rendkívüli parlamenti ülés összehívását július közepén, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt, miután az Európai Bizottság (EB) újabb szakaszba léptette az ügyben Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, támogatják az ülés összehívását és javaslatot tettek a napirend kiegészítésére annak érdekében, hogy a devizahitel-károsultak kilakoltatását a lehető leghamarabb felfüggesszék.

Hozzátette: tavaly rekordszámú, mintegy háromezer károsultat lakoltattak ki, idén pedig már több mint 10 ezer kilakoltatási eljárás indult el.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány nem oldotta meg a devizahitelesek problémáját, tett ugyan lépéseket, de azoknak segített, akiknek a legkevésbé volt szüksége erre.

Az országgyűlési képviselő a kilakoltatási moratórium határidejéről azt mondta, annak addig kell tartania, amíg a devizahitelesek problémája meg nem szűnik.

Hadházy Ákos a CEU-val kapcsolatos napirendről közölte, „az egyetem meggyilkolásának megakadályozására nincs túl sok idő”. A kormány nem akar tárgyalni, nem akarja megoldani ezt a helyzetet – tette hozzá.

Az LMP-s képviselő azt mondta, a napirendi javaslatukat támogatja a Jobbik és a Párbeszéd is, de szerinte vannak hírek arról is, hogy a KDNP is támogatni fogja a moratóriumot.

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke közölte, ha az Országgyűlés egy hónapon belül nem lép a CEU-t ellehetetlenítő törvény ügyében, akkor a kérdés az Európai Bíróságra kerül, amelynek ítélete súlyos pénzbírságot jelenthet Magyarországnak.

Elmondta, javaslatuk szerint augusztus 21-én lenne a rendkívüli parlamenti ülés.

Annak összehívásához negyven képviselő aláírása szükséges. A szocialista frakció jelenleg 28 tagú, az LMP-s képviselők öten vannak.  

A szocialista politikus értékelése szerint a nemzeti felsőoktatási törvény módosítása nemcsak az EU alapjogi chartájával, hanem „a józan ésszel és a nemzeti érdekekkel is” ellentétes.

Jelezte, az MSZP támogatja, hogy a devizahitelesek ügyét is tárgyalják a rendkívüli ülésen.   

MTI

A Fidesz-KDNP nem támogatja az ülést

A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nem vesz részt az MSZP és az LMP által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen – közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: „Soros György a helyi embereivel akarja összehívatni” a magyar Országgyűlést, hogy eltöröltesse a „Lex CEU”-t és a „törvények fölé helyezze a Soros-egyetemet”.

„A magyar baloldal pedig végrehajtja a rendelést, hiszen Soros bábjai. Ha rajtuk múlna, ugyanilyen gyorsasággal bontanák le a kedvéért a kerítést, a tranzitzónákat és fogadnák el a kvótát, hogy végre tudják hajtani a »Soros-tervet«” – fogalmaztak.

A Fidesz-KDNP felháborítónak tartja, hogy mindehhez a devizahitelesekre hivatkoznak, akiket a baloldal sodort bajba, hagyott segítség nélkül és még a polgári kormány devizahiteleseket segítő intézkedéseit sem támogatta. „A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nem fog elmenni a Soros által összehívott ülésre2„ – közölték.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke csütörtökön jelentette be, hogy az LMP csatlakozott az MSZP kezdeményezéséhez, hogy tartson az Országgyűlés rendkívüli ülést nyáron. A szocialisták annak érdekében kezdeményezték a rendkívüli parlamenti ülés összehívását július közepén, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt, miután az Európai Bizottság (EB) újabb szakaszba léptette az ügyben Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást. Az LMP javaslatot tett a napirend kiegészítésére annak érdekében, hogy a devizahitel-károsultak kilakoltatását felfüggesszék.

Rendkívüli parlamenti ülés összehívásához a képviselők egyötödének aláírására van szükség.

MTI